Fiú U14: Hullámzó játék

Számunkra harmadik, míg összesen a 4. Országos Főtábla Felsőházi fordulót rendezték a hétvégén a Menyecske arénéban.

                Első mérkőzésünket a Vasas csapata ellen játszottuk, akik ellen a legutóbbi alkalommal is találkoztunk. Tudtuk, hogy nagy különbség van a két csapat között minden téren, igyekeztünk magunkhoz mérten a lehető legtöbbet javítani a legutóbbi alkalomhoz képest. A vissza zárásaink jobbak voltak, így kevesebb volt a gyorsindítás kosár, azonban összeségében nem tudtuk tartani az iramot ellenfelünkkel szemben. Örülök, hogy támadásban tudtunk előre lépni és több kosarat tudtunk szerezni a legutóbbi alkalomhoz képest.

                Számunkra igazán nagy izgalmakat az esti MAFC elleni összecsapás tartogatta. Idén még nem játszottunk a XI. kerületiekkel, azonban az elmúlt években mindig kiélezett meccseket sikerült játszani a két gárdának. Most is fej- fej mellett haladtak a csapatok az első két negyedben, előbb inkább a hazaiaknál, majd nálunk volt az előny Berti, Bence és Daru vezetésével, de sajnos az félidő utolsó 1 percében 9 pontot dobott ellenfelünk és ezzel 4 pontos előnnyel vonulhattak félidőre. A szünet után ellenfelünk tudott jobb tempóban játszani és hamar kétszámjegyű, majd 20 körüli előnyt alakított ki, az ekkor nem túl acélos védekezésünkkel szemben. A negyedik negyed elején a srácok megfogadták, hogy nem adják fel és ebben a szellemben kezdtünk egyre jobban felpörögni, sok labdát szerezni amelynek köszönhetően 7 pont is volt már a különbség a két csapat között. Sajnos ennél közelebb nem tudtunk kerülni, de büszkék lehetnek a srácok magukra a tartásért amely megmaradt az utolsó percekig. 

Hátra van még 2 mérkőzés az alapszakaszból, ahol reméljük az első győzelmet is bezsebelhetjük.

A szülőknek köszönjük a szurkolást és támogatást ismételten!

2024.12.14. 12:45

Óbudai Kaszások/A – Vasas/ A 57 – 110 ( 20 – 28, 10 – 36, 22 – 25, 5 – 21)

DARÓCZI G 10, Balpataki B 7/3, Turai- Szabó B 4, Richter P 1, KONECSNYI 25/12,  Sándor F 2,  Wanjau, Dévai M 1, Pál S 1, Berlinger M 2, Bán D 3, Udvardi- L 1

2024.12.14. 18:15

MAFC/ A – Óbudai Kaszások/ A 86-76  ( 26 – 22, 18- 18, 31-14, 11-22)

DARÓCZI G 15, BALPATAKI B 21/9, Turai- Szabó B 2, Richter P, KONECSNYI 17/6,  Sándor F 5,  Wanjau, Dévai M 6, Pál S 2, Berlinger M, Udvardi- L, Pataki, Wanjau 8






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…