Fiú U14: Megtettük, amit tudtunk

Várható volt, hogy megszakad a 10-es győzelmi sorozatunk, de nem adtuk könnyen és rögtön vissza is tértünk. Kitűztünk egy célt, amit összességében sikerült is elérnünk, talán még kicsit jobban is teljesítettük.

A Honvéd eddig olyan téren biztos jó munkát végzett, hogy egy nagyon masszív és ügyes játékosokból álló csapatot rakott össze. Fizikailag nagyon szembetűnő a különbség, viszont a mi hozzáállásunkra sem lehet panasz! Nagyon jól kezdtünk; az első negyedben is a hazai csapatnak kellett felzárkóznia, amit meg is nyertünk, majd a másodikban is mi építettünk ki némi előnyt, de a kisebb kihagyásainkat szépen kihasználva újra felzárkózva 3 pont előnyre tettek szert a szünetre. Annak ellenére, hogy az első félidei teljesítményünk elég meggyőző volt és jól játszottunk, a szünet után szinte leálltunk. Mintha a 10 perc alatt leült volna az adrenalin szintünk és utána nem tudtunk felpörögni. Sajnos kicsúszott a kezünkből az irányítás és pár jó dolog mellett inkább csak sodródtunk a történésekkel. Az utolsó negyedhez érve kénytelenek voltunk elfogadni, hogy ma „csak” egy szenzációs első félidőt tudtunk mutatni, de van miből erőt meríteni!

A szegediek készültek ellenünk, szerettek volna visszavágni a szezon eleji győzelmünk után, de ismét jó szellemiségben léptünk a pályára és nem akartunk esélyt adni a visszavágásnak. Most is jól működött a csapat és mindenki teljesítménye jó irányba húzta a csapatot. A negyedik negyed elején volt pár könnyelmű percünk és ellenfelünk jócskán faragott a hátrányukból, amire válaszul egy kisebb rohammal eldöntöttük a mérkőzést.

Számunkra a legfontosabb derbi maradt a végére. Fáradtan, akadt némi bizonytalanság, ennek ellenére jól vetettük bele magunkat ebbe a megmérettetésbe. 11-4-es kezdés után fordított a körmendi együttes és 13-15-re át is vette a vezetést. Szerencsére ez volt az utolsó, hogy vezettek, mert egy kisebb „Jankó rohammal” elhúztunk. A második negyedben kihasználva a hárompontos lehetőségeinket (?! hmm) 14 pontra növeltük az előnyünket. A szünet után is folytattuk a gyűrű támadását, míg a védekezésben sikerült a minimumon tartani ellenfelünket és 20 pontra nőtt a különbség. Keményen próbált visszajönni a vasi csapat, de szerencsére mindig volt válaszunk. Bizony, voltak kellemetlen perceink – ügyesek és harcosak voltak a „törpördögök” – viszont ezt a győzelmet most nem adtuk.

Összességében nagyot mentünk a fordulóban, el is fáradtunk, de az biztos, hogy nagyon büszkék lehetünk a Csapatra! Le a kalappal, gratulálok!

 

2024. március 2. – szombat, 14:30

Helyszín: Simon János Kosárlabda Csarnok, Budapest

BUDAPESTI HONVÉD/A – ÓBUDAI KASZÁSOK/B            115:66 (23:24, 23:19, 33:10, 36:13)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 8 (3 Gp), Osztovits Imre 3, Győr Szilárd 4, Szabados Mátyás 6, Paár Ákos 11/3, Nagy Noé, Dócs János 14 (14 Lep), Czirkos Ákos 2, Balpataki Bence 3, Dobler-Szeleczky Bence 10 (8 Lep), Papp Bertalan 2 (3 Sz), Jones Aidan 3

 

2024. március 3. – vasárnap, 12:45

Helyszín: Simon János Kosárlabda Csarnok, Budapest

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – SZEDEÁK U14/A          87:68 (26:14, 23:8, 25:21, 13:25)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 3 (4 Gp), Bíró Balázs 10, Győr Szilárd 2, Szabados Mátyás 12, Paár Ákos 9/3, Nagy Noé 5, Dócs János 21 (12 Lep, 3 Sz), Czirkos Ákos 4, Balpataki Bence 6, Dobler-Szeleczky Bence 7, Papp Bertalan 1, Jones Aidan 7/3

 

2024. március 3. – vasárnap, 18:15

Helyszín: Simon János Kosárlabda Csarnok, Budapest

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – AKMÉ KÖRMENDI TÖRPÖRDÖGÖK    77:65 (22:19, 21:10, 21:16, 13:20)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 3 (5 Kf, 4 Gp), Bíró Balázs, Osztovits Imre 1, Győr Szilárd 10/3, Szabados Mátyás 7/6, Paár Ákos 6, Nagy Noé 3/3, Dócs János 24 (18 Lep, 3 Sz), Balpataki Bence 7/3, Dobler-Szeleczky Bence 1 (11 Lep), Papp Bertalan 4, Jones Aidan 11/3

 






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…