Fiú U14: Nem ment jól, de mindent kiadtunk magunkb

Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a versenyt, addig legfőképp P.Ákos játéka és triplái tartották egálon az esélyeinket. A második negyedben is meglódult a hazai csapat és először 6 pontos hátránynál törtük meg a gólcsendünket, de aztán 9-re szaporodott a különbség. Aztán Matyi és Bence lendült bele és 2 triplával egalizáltuk is újra a meccset. A félidő után is a hazai gárda kezdett jobban, megint kapaszkodhattunk vissza. A negyedik negyed kezdeti 6 pontos hátrányát ledolgoztuk és a 4. percben át is vettük a vezetést. Mindig talált valamit a DEAC, így nekünk kellett dolgozni az egyenlítésért. Ezt először Bence oldotta meg egy triplával az utolsó percben, majd erre kaptunk is egy kétpontost. Még egyszer sikerült egálra menteni, mert Szili is betalált 2 másodperccel a vége előtt, így jöhetett a hosszabbítás. A hosszabbítást 4 percig domináltuk és elhúztunk 9 pontra, most a hazaiak szaladtak az eredmény után. Sikerült is felzárkózniuk, mivel a végén 6/1 büntetőt értékesítettünk csak, de 2 pontocska előnyt sikerült megspórolni. „Belülről” nem azt láttam, amit szerettem volna, de nagyon-nagyot küzdött mindkét csapat és igencsak izgalmas mérkőzést játszottunk. Bárki nyerhetett volna, de ma ezzel a 2 pontocskával ez nekünk sikerült. Jó kosárlabda volt, akár jegyeket is árulhattunk volna erre a sportrendezvényre ???? Csak gratulálni lehet mindkét csapatnak!

Sokat vett ki belőlünk az első hosszabbításos meccs, majd több játékosunk számára sem úgy sült el az éjszakai alvás, illetve pihenés, ahogy azt a helyzet megkövetelte volna! Másnap délelőtt a Sopron ellen sajnos az első perctől kezdve szenvedtünk, nem tudtunk energiákat mozgósítani. Ezen felbuzdulva jól játszott a soproni együttes, nekünk pedig szó szerint a szenvedés maradt. Összesen 2 játékosunkbanÍgy is 10 illetve 10 pont alatt maradtunk, de ha a mai napig játszunk, akkor se tudtunk volna nyerni. A rengeteg eladott labda és kihagyott dobás ellehetetlenítette a játékunkat. Ma a soproni srácok jobbak voltak, gratulálunk nekik!

A Vásárhely ellen szépíteni tudtunk, de elég nagy volt a különbség. Valószínűleg a hiányzó játékosaik is szerepet játszottak ebben a különbségben. Mindenki sokat tudott játszani és mi jó szájízzel utazhattunk haza.

Sokat adtunk ki magunkból annak ellenére, hogy nem játszottunk igazán jól. A Csapatra és a srácokra ezúttal is büszkék lehetünk!

 

2024. március 22. – péntek, 17:00

Helyszín: Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – DEAC KA/A     83:81 (22:21, 12:15, 17:21, 20:14, h.: 12:10)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 14 (3 gp), Bíró Balázs 2, Osztovits Imre, Győr Szilárd 8, Szabados Mátyás 7/3 (7 lep), Paár Ákos 12/9, Nagy Noé, Dócs János 13 (17 lep), Czirkos Ákos 2, Balpataki Bence 13/9, Papp Bertalan 12, Jones Aidan

 

2024. március 23. – szombat, 10:30

Helyszín: Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – SOPRONI SI KA SKC/A              58:73 (18:17, 13:19, 16:20, 11:17)

Kaszások: Konecsnyi Bertin, Bíró Balázs, Osztovits Imre 3, Győr Szilárd 8, Szabados Mátyás 5/3, Paár Ákos 7, Nagy Noé 6, Dócs János 13, Czirkos Ákos, Balpataki Bence 4, Papp Bertalan 6 (8 lep), Jones Aidan 6

 

2024. március 23. – szombat, 16:00

Helyszín: Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen

VÁSÁRHELYI SÓLYMOK/A – ÓBUDAI KASZÁSOK/B     61:105 (10:29, 10:30, 16:23, 25:23)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 13/3 (4 gp), Bíró Balázs 6, Osztovits Imre 4, Győr Szilárd 4, Szabados Mátyás 11/3, Nagy Noé 10, Dócs János 14 (14 lep), Czirkos Ákos 16/3 (5 sz), Balpataki Bence 8 (7 lep), Papp Bertalan 9, Jones Aidan 10






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…