Fiú U14: Remek győzelem

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Brunner Brúnó, Koncz Ádám

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2024-03-07 18:10:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
TF Rókák U16 21 19 12 19 71
Óbudai Kaszások U14 23 10 24 21 78

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások/C: Bíró B., Osztovits I. 2, Győr Sz. 16/3, Szabados M. 11, Paár Á. 5, Nagy N. 2, Dócs J. 22, Czirkos Á., Balpataki B. 5/3, Dobler-Szeleczky. 4, Papp B. 2, Jones A. 9/3

1. félidő

Egész jól kezdtük a mérkőzést, nagy irammal, ezért gyorsabban fáradtunk és hamar elkeztünk rotálni! Fej-fej mellett haladtunk, igazi fogást egyik csapat sem talált a másikon, majd a cserék után folyamatosan hibákat követtünk el, kaptunk is egy 0-12-es rohamot. Aztán sikerült magunkhoz térni, összeállni és újra visszajöttünk a meccsbe – ezt B. Bence triplája indította meg. Ekkor mindenki sikerrel tudott hozzátenni. A második negyedben 4 percig ez jól is működött, aztán 6 perc alatt mindösszesen csak 1 büntetőút és 1 triplát tudtunk értékesíteni, ellenfelünk csak tette a dolgát. A félidőt így 7 pontos hátrányban zártuk.

2. félidő

Azt lehetett hinni, hogy ezzel megpecsételődött a sorsunk, de büszkék lehetünk arra a küzdésre, amit a srácok bemutattak és 12 ponttal nyertük a 3. negyedet. A lélektani előny hozzánk került és folytattuk az elszánt küzdelmünket. Az utolsó negyedben még próbáltak minket megtörni, de most végig erősek maradtunk és a „sors” is így inkább minket támogatott pozitívumokkal.

Összegzés

Mostanában a 2 évvel idősebbek között egyre jobb és szorosabb mérkőzéseket játszunk, de kevésszer bírjuk győzelemre váltani a kiváló teljesítményt. Ma ez abszolút megérdemelten sikerült, aminek kifejezetten örültünk! Büszke vagyok a csapatra és a srácokra!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…