Fiú U16: A lényeg, hogy sikerült!

Viszonylag nagy tétje van a Kadett korosztály selejtezőjének, hiszen aki a csoportjában negyedik, csak a regionális bajnokságban folytathatja tovább egész szezonban, és nincs második esély. Természetesen mindenki ezt szerette volna elkerülni, hogy jobb és jobb mérkőzéseket játszhasson az évben. Erős csoportot kaptunk; a Debreceni Kiemelt Akadémia kimagaslott a csoportban, a Honvéd/B csapata is jelentős játékerő, így egy jó kosárlabdát játszó Soproni együttes és köztünk dőlt el a harmadik hely sorsa.

Ebben az összeállításban most léptünk először pályára tétmeccsen. Sajnos a felkészülésünket egy makacs betegséghullám hátráltatta az utóbbi két hétben, és az edzőmérkőzéseink sem jöttek össze. Kis túlzással fejest ugrottunk a versenybe. Szerencsére a három mérkőzés alatt folyamatosan tudtunk fejlődni és lépegetni előre. Az első meccsen a Honvéd kellemetlen védekezése révén rengeteg eladott labdából sok könnyű pontot kaptunk, pedig mindent gyakoroltunk, ami ehhez kellett, de hiányzott a versenyszituáció. Nagy hátrányba kerültünk és csak a második félidőre vettük fel a ritmust. Nem tudtuk behozni a lemaradásunkat, de jó mérce lesz ez az eredmény a továbbiakban. A Debrecen ellen szerény célokkal léptünk pályára és a saját fejlődésünket helyeztük mindenek elé. Korrekt volt az összecsapás, és számunkra hasznos tapasztalat.

Mindkét fél tudta, hogy a Sopron ellen lesz a mindent eldöntő derbi. Nagy iramú, éles és feszült volt a játék, de szerintem viszonylag korrekten próbálta felvenni mindkét csapat a mérkőzés hullámzó és következetlen irányítását. Nem volt rossz, de következetlen és esetszerű. Egy jó etapban sikerült elhúznunk és ebben a sikeres távoli dobásaink is támogattak minket, de ellenfelünk mindig visszakapaszkodott – sikeresen kihasználták, hogy magunknak is nehezítettük a dolgunkat saját hibáinkkal és fegyelmezetlenségünkkel. Talán a végén ők többet hibáztak a befejezéseknél, ezért maradt meg az előnyünk, de ez a teher nem a mi vállunkon nyugszik.

Végül ez lett az éles felkészülésünk, ahol kicsit összekovácsolódtunk, kiosztottuk a szerepeket és a kitűzött célunkat is sikerült elérni, ha elég nehezen is! Még nem tudtuk azt megmutatni, hogy mennyi van bennünk, de számunkra ez az eredmény öröm és próbáljuk nagyobb léptékkel felvenni a korosztály tempóját!

 

2024. szeptember 28. – szombat, 16:00

Helyszín: Simon János Kosárlabda Csarnok (1134 Budapest, Dózsa György út 53.)

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – Budapesti Honvéd SE/B 69:94 (10:22; 20:28, 15:19; 24:25)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 2, Németh Dávid 4, Jones Aidan, Győr Szilárd 5, Szabados Mátyás 5, Paár Ákos 4, Zádor Nimród, Simon Áron 2, TAKÁCS ÁBEL 13/3, Trembeczki Tamás 2, Balczer Márton 2, DÓCS JÁNOS 30

 

2024. szeptember 29. – vasárnap, 10:00

Helyszín: Simon János Kosárlabda Csarnok (1134 Budapest, Dózsa György út 53.)

DEAC KA U16/A – ÓBUDAI KASZÁSOK/A 109:59 (31:16; 20:8, 33:16; 25:19)

Kaszások: Simon Áron 2, Lipcsei Gábor 3, NÉMETH DÁVID 8, Győr Szilárd 2, Szabados Mátyás 6, Paár Ákos 2, Zádor Nimród 9/3, Nagy Noé 4, Csizmadia Márton 2, Takács Ábel 2, Trembeczki Tamás 6, BALCZER MÁRTON 13/3

 

2024. szeptember 29. – vasárnap, 18:00

Helyszín: Simon János Kosárlabda Csarnok (1134 Budapest, Dózsa György út 53.)

Soproni SI KA SKC/A – ÓBUDAI KASZÁSOK/A 52:61 (14:20; 17:14, 13:12; 8:15)

Kaszások: Simon Áron, KONECSNYI BERTIN 13/3, Németh Dávid 4, GYŐR SZILÁRD 9/3, Szabados Mátyás 5/3, Paár Ákos 3, Zádor Nimród, Nagy Noé, Takács Ábel 4, Trembeczki Tamás, BALCZER MÁRTON 8, Dócs János 15 (13 Lep)






Hasonló tartalmak

  • Az ötödik forduló kiemelt jelentőséggel bírt számunkra, hiszen innen már lehetőség nyílt az „A” döntőbe való bejutásra, így különösen fontos volt a jó szereplés. A felkészülésünket nehezítette, hogy Zolira betegség miatt nem számíthattunk, ennek ellenére a csapat motiváltan és jó hozzáállással érkezett a tornára.

    Az első mérkőzésen…

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15