Óbudai Kaszások/A: NÉMETH D. 3, Jones A., Nagy N. 3/3, Paár Á. 7, Zádor N., Simon Á., CSIZMADIA M. 2, Trembeczki T. 8, Balczer M., Dobler-Szeleczky B. 7/3, Meshkov P. 7, Dócs J. 2

Előzményként az, hogy 3 „irányítónk” nem tudott velünk lenni, egy olyan feladat elé állított minket, amivel eddig még nem találkoztunk. Hiába kezdtünk egy jó Paár védekezéssel és egy könnyű kosárral, a második perc végére már a 8. eladott labdánknál jártunk. Ez meg is alapozta, hogy a következő 7 percben egyetlenegy pontot sem szerezzünk. Annyira sikerült összezuhannunk, amennyire csak lehetett, de úgy gondolom, hogy nem ez volt az igazi ok, hanem a lelketlenségünk. Hagytuk, hogy eluralkodjon rajtunk a tehetetlenség és a letargia. Innentől kezdve borítékolhatóan semmi sem működött, de legfőképp mi nem működtünk. Bosszantó volt a semmittevésünk és nagyon fájó volt ezt átélni.

Volt már többször ilyen forgatókönyv: most megint kezdhettük mélyről összekaparni a becsületünket. Eddig ez mindig sikerült, de most még erre sem voltunk elegek. Ellenfelünk borzasztó könnyedén játszadozott velünk, mi pedig nem tudtunk kifejteni semmilyen ellenállást.

Minden mérkőzésnek van egy végkifejlete: van egy győztes és van egy vesztes. Egyáltalán nem az a probléma, hogy kikaptunk, hanem az, hogy hogyan! Egy sportolóban a tartás és a küzdés egy olyan alap, ami nem múlik sem a szerencsén, sem a tehetségen, sem a technikán – a szívünknek mindig a helyén kell lennie! Először mélyen magunkba kell néznünk, utána van esélyünk megtalálni a megoldást!