Fiú U16: Győzelem Szegeden!

Helyszín: Városi sportcsarnok

Játékvezetők: Vadász Csaba, Czékmán Csaba

Nézők száma: 22

Mérkőzés időpontja: 2023-02-25 17:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Szedeák U16/A 17 21 12 13 63
Óbudai Kaszások U16 23 16 13 20 72

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: HORVÁTH 16/3, KRAJCSI 8, GOÓR 18/9, Lugossy 2, HIDVÉGI 24/9.
Cs: Herbák 2, Jarkas 2, Herczeg, Ruga, Léczfalvi.

1. félidő

Jól kezdtünk! Támadásban és védekezésben is domináltunk. Beesett pár tripla is, ennek következtében 4 perc elteltével már 11 ponttal is vezettünk. Minden okunk meglehetett a bizakodásra. Sajnos ahelyett, hogy tovább domináltunk volna, ezzel akár a mérkőzés képét végleg a mi javunkra fordítva, szépen lassan kiengedtünk. Egyre kevésbé mi irányítottuk a meccset és a hazaiak feljavultak védekezésben és ezzel támadásban is egyre hatékonyabbak lettek. Az első félidő végére szinte teljesen elapadt az előnyünk. Mindössze 1 pontos vezetéssel mehettünk az öltözőbe és egy kőkemény második félidő várt ránk.

2. félidő

A harmadik negyed igazi tűzijátékot hozott. Bár az első 2 korsarat a hazaiak szerezték, rögtön utána 6 ponttal tudtunk válaszolni. Visszavettük a vezetést, de még mielőtt megnyugodhattunk volna, már ismét fordult a kocka. Szerencsére megint csak másodpercekre örülhettek a szegediek, mert a harmadik negyed utolsó percében átvettük a vezetést és 2 pontos előnnyel mehettünk a hajrára. Ellenfelünk mindent megpróbált, le a kalappal a hozzáállásuk előtt, de a 4. negyedet magabiztosan, szinte hibák nélkül hoztuk le. Percről-percre, ha lassan is de nőtt az előnyünk. Hatalmas küzdéssel, sikerült megnyernünk ezt a meccset!

Összegzés

Nyerni szerettünk volna a rájátszás első meccsén. Minden idegenben megszerzett győzelemnek kétszeres értéke van. Készültünk is erre a találkozóra és bizony meglepődve láttuk a bemelegítésnél, hogy a szegediek húzóembere nincs ott a parketten. Teljesen mást kaptunk ettől a mérkőzéstől, mint amit előzetesen vártunk. Nem játszottunk jól és sajnos helyenként a hozzáállás sem volt megfelelő. Ezzel párhuzamosan a Szeged szépen és szervezetten játszott, ezért utólag is elképesztően értékes győzelemként könyveljük el ezt a sikert! Bár hazai pályán jön a 2. forduló, az még nehezebb találkozónak ígérkezik. Természetesen ott is a győzelem lesz a cél! Gyertek és szurkoljatok nekünk! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…