Fiú U16: Hibátlan kezdés!

A múlt év és a két évvel ezelőtti helyezéseket figyelembe véve – a csapatok rangsorolása után selejtezőn vettünk részt, hogy kiharcoljuk az Országos Főtáblán való szereplést. Itt mindenki szeretné kihozni a lehető legtöbbet, hiszen az itt elért eredmény alapvetően befolyásolja a szezon hátralevő részét.

A mi csoportunknak Szolnok volt a házigazdája, de így legalább 2 napig együtt lehetett a csapat. Ezúton is köszönjük a szülők segítségét, melyet az eredménnyel is meg tudtuk hálálni.

Az első mérkőzésen az a fiatal nyíregyházi csapat volt az ellenfelünk, aki némi meglepetésre, de megérdemelten kvalifikálta magát az előselejtező keleti csoportjából. Képzettek voltak és jó szellemiséggel játszottak, de erősebbek voltunk. Volt pár alapvető hibánk, amiket szépen kihasználtak, ez rámutatott arra, miben kell még fejlődnünk! Megtiszteltük mi is őket azzal, hogy a legjobbat próbáltuk nyújtani. Jó játékkal, egyértelmű győzelmet arattunk.

A második mérkőzésen a hazai csapat ellen léptünk pályára. A mérkőzés kezdetén nekünk még kicsit akadozott a gépezet, nem minden működött pontosan, a szolnokiak viszont rendre betalálgattak – javítva a délelőtti teljesítményükön. Miután a kapkodásunk alábbhagyott, rendeztük a sorainkat és elhúztunk. Biztos több minden játszott közre abban, hogy a harmadik negyedben visszafordíthatatlanul alattomos verekedésbe ment át a mérkőzés, de álltuk a sarat, miközben azért nem hagytuk magunkat. Sikerült menedzselni a játékot és a rotációt, szerencsére nem történt semmi sérülés és nagyarányú győzelemmel zártunk.

Vasárnap a szintén 2 győzelmet szerző szegediek ellen játszottunk. Megint kicsit kapkodva, de nagy lelkesedéssel vágtunk neki az összecsapásnak. Jó szellemiségben játszottunk, ez megalapozta az előnyünket, amit ezután már nem is engedünk ki a kezünkből.

Az első lépést sikeresen teljesítettük, a főtábla legjobbjai között folytathatjuk a küzdelmet! Megérdemelten jutottunk tovább, büszke vagyok a srácok hozzáállására és a Csapatra, de nem állhatunk meg, keményen kell dolgoznunk továbbra is!

 

2025. szeptember 20. – szombat, 12:45

Helyszín: Széchenyi István Gimnázium Tornaterme (5000 Szolnok, Széchenyi körút 16.)

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM U16   105:41 (31:13; 19:10, 22:14; 33:4)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 4, Dobler-Szeleczky Bence 10, Németh Dávid 14, Győr Szilárd 10/3, Szabados Mátyás 8, Paár Ákos 6, Daróczi Gergő 17/1, Czirkos Ákos 5/3, Balpataki Bence 9, Dévai Máté 4, Dócs János 14, Tóth Máté 4

 

2025. szeptember 20. – szombat, 17:15

Helyszín: Széchenyi István Gimnázium Tornaterme (5000 Szolnok, Széchenyi körút 16.)

ÓBUDAI KASZÁSOK/A – SZOLNOKI KA U16/A   103:47 (24:16; 25:9, 32:8; 22:14)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 8/6, Dobler-Szeleczky Bence 20/3, Németh Dávid 19/3, Győr Szilárd 12, Szabados Mátyás 6/3, Paár Ákos 2, Daróczi Gergő 6/6, Kiss-Molnár Levente, Balpataki Bence 12/9, Dévai Máté 2, Dócs János 10, Tóth Máté 6/3

 

2025. szeptember 21. – vasárnap, 11:15

Helyszín: Széchenyi István Gimnázium Tornaterme (5000 Szolnok, Széchenyi körút 16.)

SZEDEÁK U16/A – ÓBUDAI KASZÁSOK/A 47:91 (9:25; 12:28, 11:12; 15:26)

Kaszások: Konecsnyi Bertin 2, Dobler-Szeleczky Bence 11, Németh Dávid 12, Győr Szilárd 12, Szabados Mátyás 6, Paár Ákos 8, Daróczi Gergő 7/3, Kiss-Molnár Levente 7/3, Balpataki Bence 10/6, Dévai Máté 6, Dócs János 4, Tóth Máté 6






Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…