Fiú U16: Jól játszottunk, mégsem sikerült

Helyszín: Miskolc Egyetem, Körcsarnok

Játékvezetők: SÖRLEI ATTILA, BURJÁN MÁRK

Nézők száma: 22

Mérkőzés időpontja: 2023-01-25 16:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
MEAFC U16/A 19 19 16 21 75
Óbudai Kaszások U16 17 16 20 14 67

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: HORVÁTH 19, KRAJCSI 15, Lugossy 5/3, Hidvégi 13, Herbák 4.
Cs: RÓNAI 7/3, Kardos 2, Jarkas 2, Ruga, Herczeg, Léczfalvi.

1. félidő

Végre jól kezdtük a meccset. Bár két ponttal elvesztettük a nyitó negyedet, de ott voltunk az ellenfelünk nyakán, így nem kellett megküzdenünk azért, hogy visszajöjjünk a meccsbe. A 17 dobott pont összességében nem rossz, talán a védekezésünkkel volt több gondunk, bár tudtuk, hogy a Miskolcot nehéz lesz hazai pályán kevés ponton tartani. Sajnos a folytatásban sem tudtuk megfordítani a meccs képét, ha szűkösen is, de ezt a negyedet is elvesztettük. Semmi sem volt veszve! Úgy kerültünk 4 pontos hátrányba, hogy éreztük, ennél tudunk még jobban játszani, egyértelműen a fordítás volt a cél!

2. félidő

A sorsdöntő 3. negyed nagyon jól sikerült. Végre meg tudtuk nyerni ezt a játékrészt és ki is tudtunk egyenlíteni. Sőt, ha csak pár másodpercre is, a 3. negyed utolsó percében még a vezetést is át tudtuk venni 53:51-re. A végére sajnos kiderült, hogy ez nem volt elég arra, hogy áttörjük azt a bizonyos gátat. Szinte azonnal visszavette a Miskolc a vezetést és nekünk kellett továbbra is rohannunk az eredmény után. Többször nem tudtunk már fordítani, a kulcs pillanatokban nekünk nem sikerült betalálni, a hazai játékosoknak viszont nem remegett meg a keze. Szoros meccsen, de végül alulmaradtunk.

Összegzés

Hazai pályán meg tudtuk verni a Meafc csapatát, de tisztában voltunk vele, hogy idegenben ez bizony bravúr lenne. Kifejezetten jó meccset játszottunk, egészen az utolsó pillanatig megvolt az esélyünk a győzelemre. Éretten és okosan játszottunk, mégis vesztesen kellett elhagynunk a parkettet. Előzetesen attól tartottunk, hogy a hazaiak kifejezetten erős és veszélyes mezőny sora fog majd borsot törni az orrunk alá, ehelyett a palánk alatt, pontosabban a lepattanókért folytatott küzdelemben maradtunk alul. Nyilván ez is egy rendkívül fontos eleme a játéknak, csak azért fájó mindez, mert amúgy nagyon jól teljesítettek a srácok. Gratulálunk és további sikereket kívánunk a MEAFC-nak! Köszönjük a szurkolást! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…