Fiú U16: Több szempontból elképesztő!

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Gaál István Tamás, Vass Dávid Áron (Schwarz Mária)

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2024-10-19 16:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
BasketBaja SE 10 9 11 15 45
Óbudai Kaszások U16 8 15 15 6 44

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások/A: KONECSNYI B. 7/6, Jones A., Németh D. 1 (6 Lep), GYŐR SZ. 3/3 (9 Lep, 6 Sz), Simon Á., Paár Á. 5 (6 Lep), Zádor N. 5/3, Csizmadia M., Takács Á. 2, Balczer M., Meshkov P. 7/3 (6 KF), DÓCS J. 14 (17 Lep)

1. félidő

Szembeötlő „generációs különbség” fogadott minket. Úgy láttam, hogy ebbe a mérkőzés előtti megbeszélésen kicsit „bele is fehéredtünk”. Ennek megfelelően kezdődött a játék és 0:8 után sikerült betalálnunk, illetve elkezdenünk a mérkőzést. Talán itt értettük meg azt, amiről még az öltözőben beszéltünk, és ebbe utána el is kezdtünk hinni. Ez főleg a védekezésünkben mutatkozott meg, a támadásaink még rendben is voltak, de a dobásainkra nincs jelző a szótárban.

2. félidő

Fej-fej mellett haladtak a csapatok, az extra védekezésünknek köszönhetően még egy kisebb előnnyel sikerült is átvennünk a vezetést. Ez volt a kulcs, mert továbbra is halvány százalékkal találtuk el a berendezést, de úgy tüzeltünk, mintha kötelező lett volna. A 35. percben sajnos az addig feszes védekezésünk megrogyott, azonnal kihasználta ezt a vendégcsapat. Az ilyen szoros végjátéknál pedig már a szerencse is nagy faktor, de már nem tudtuk belegyűrni a labdát az ellenfél kosarába.

Összegzés

A mi oldalunkról nézve több szempontból elképesztő volt ez a mai meccs; a védekezésben végre hittünk magunkban és abban, ami az esélyt megadhatja – óriásit mentünk és 45 ponton tartottuk a vendégcsapatot, mellette 51 lepattanót szedtünk 3 óriás mellett. Az elképesztő további szempontja sajnos a számokban mutatkozik meg. Büntető 20/5 – ez a legszomorúbb, mert már ezzel megnyerhettük volna a találkozót. Közeli és középtávoli 45/16, Távoli 41/5!
Sajnáltuk, hogy ezt a jó védekezést nem tudtuk győzelemre váltani, de van ilyen. Legalább az alapokat lefektettük, és dolgozunk tovább.

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…