Fiú U16/B: Bravó fiúk!

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: B. NÉMETH KRISTÓF, HEGEDŰS ATTILA

Nézők száma: 34

Mérkőzés időpontja: 2023-04-16 09:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
BLF KK 15 30 15 20 80
Óbudai Kaszások U16 18 13 21 12 64

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Halász 5, RAJ M 3/3, DEMETER 10, Daróczi 4, LÉCZFALVI 8.
Cs: Tóth 2, LOVAS 5/3, Paár 7/3, Méhész 8/6, Zádor 3, Mihályi 5/3, RAJ Z 4.

1. félidő

A lehetőségeinkhez mérten magas szerkezettel kezdtünk és bizony meg is látszott a mérkőzés képén, hogy így már nem lesz sétagalopp ez a meccs a vendégek számára. Bár még így is fizikai főlényben voltak, teljesen egyenrangú partnereik tudtunk lenni. Az első negyed végén, egy dudaszós Méhész triplával, még vezettünk is 3 ponttal. Bármennyire is az volt az érzésünk, hogy itt bizony nyerhetünk, jött egy pár perces rövidzárlat. Meg kell hagyni, hogy a vendégek kifejezetten szigorúan védekeztek, mégsem volt benne a meccsben, hogy sorra eladott labdákkal, 14 pontos hátrányban kelljen az öltözőbe sunnyognunk.

2. félidő

Bár továbbra is tartottuk magunkat ahhoz, hogy mind a 12 játékosnak egyenlően lehetőséget adunk, a harmadik negyedben sikerült teljesen megfordítanunk a meccs képét, és vissza tudtunk jönni! Ezt a játékrészt 21:15-re nyertük meg, aminek köszönhetően ismét teljesen nyitott lett a találkozó. A záró negyedben megrázták magukat a vendégek, beesett pár triplájuk is, amire nekünk már nem volt válaszunk. Sosem jó érzés kikapni, de egy ennyivel fizikálisabb és idősebb csapat ellen, ez bizony egy kifejezetten jó teljesítmény volt a fiúktól.

Összegzés

Néhány hete, heroikus küzdelemben kaptunk ki a Hanga Ádám nevét viselő csarnokban. Sajnos akkor nagyon alacsony szerkezettel voltunk kénytelenek játszani, egyszerűen sokkoló volt a két csapat közötti fizikális különbség. Most tudatosan, magasabb szerkezettel készültünk meglepetést okozni. Bár még a negyedik negyed eleje is szoros volt, a bravúr elmaradt. Fiatal csapatunk azonban felemelt fejjel vonulhatott le a pályáról. Gratulálunk a BLF-nek, de nagyon is jár a pacsi a srácoknak! Köszönjük a szurkolást! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…