Fiú U16/B: Meggyőző siker!

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Bujtor Péter, Tahin András

Nézők száma: 19

Mérkőzés időpontja: 2022-10-30 12:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Józsefvárosi KC 6 5 12 5 28
Óbudai Kaszások U16 36 30 22 20 108

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások/B: HALÁSZ 8, LOVAS 12, JARKAS 22/3, RAJ 20/3, Léczfalvi 8.
Cs: Mihályi 6, TÓTH 11, DARÓCZI 8, Paár 5/3, Grósz 4, Fazekas 4.

1. félidő

Bár az eredmény azt sugallja minden tökéltesen volt, korántsem lehettünk maximálisan elégedettek. Védekezésben nem voltunk elég agresszívak, támadásban pedig több fegyelmezetlenséget is elkövettünk. A második negyedben sikerült mindkét szegmensben javulnunk, így azonkívül, hogy meggyőző főlényt mutatott az eredményjező, elégedettebben mehettünk a félidei szünetre.

2. félidő

A harmadik negyedet, az elsőhöz hasonlóan ismét több hiba jellemezte. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy ellenfelünk ebben a negyedben 10 dobott pont fölé tudott jutni. Amellett, hogy szimpatikus volt a józsefvárosiak kitartó hozzáállása, jól mutatta, hogy ebben a negyedben bizony nem teljesítettünk megfelelően. Szerencsére a záró felvonásban ismét motiváltak és koncentráltak voltunk, így jó szájízzel sikerült lezárnunk ezt a magabiztos győzelmet.

Összegzés

A regionális bajnokság fő célja, hogy mindenki számára lehetőséget biztosítsunk arra, hogy pályára léphessen és fejlődhessen. Természetesen örülünk, amikor mindez ilyen fölényes győzelemmel párosul, de mindenképpen helyén kell kezeljünk ezt a sikert. Bőven van még hová fejlődnünk és bizony lesznek ennél a mérkőzésnél jóval keményebb meccseink is. Reméljük, hogy az edzéseken elvégzett kemény munkának köszönhetően még sok ilyen sikerben lesz részünk. Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…