Fiú U16/B: Több mint 100 közte!

Helyszín: KKS/B

Játékvezetők: BRUNNER BRÚNÓ, FÖLDESI BOGLÁRKA

Nézők száma: 34

Mérkőzés időpontja: 2023-11-16 17:20:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
KKS/B 7 13 2 2 24
Óbudai Kaszások U16 39 30 38 28 135

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: ÁCS 16, Zádor 20/6, Balczer 8, TAKÁCS 18, VALACZKAY 20.
Cs: TREMBECZKI 16, Kuszkó 10, FAZEKAS 8, Lipcsei 6, KOCSIS 7/3, FARKAS 6.

1. félidő

A kezdés rendben volt, de utána sajnos nagyon kiengedtünk védekezésben. Minden tiszteletem a hazai csapaté (akik egyébként jóval fiatalabbak voltak nálunk!), de egyszerűen elkeserítő hibákból és nem megfelelő hozzáállásból szerezték a kosaraikat. Bár már az első negyed felénél is sort cseréltünk, nem gondolom, hogy bebújhatnának a srácok e mögé. Sajnos a második negyed még rosszabb volt, ezt jól mutatja, hogy majdnem kétszer annyi pontot kaptunk.

2. félidő

Főleg azért örülök annak, hogy feljavult a mentalitásunk, mert már a félidei vezetésünk is meggyőző volt. Ennek ellenére sokkal jobban védekeztünk. Az egész második félidőben 4 pontot kaptunk, negyedenként egy-egy kosarat. A vége nagyon sima lett, több, mint száz pont lett közte. Örülök, hogy mindenki dobott kosarat, így mindenki ténylegesen hozzá tudott tenni ehhez a győzelemhez!

Összegzés

Nagyon fiatal csapat ellen játszottunk ezen a héten. Bár voltak köztük kifejezetten ügyes játékosok, összességében ki kell jelentenünk, hogy túl nagy különbség volt a két csapat között. Azt gondolom, hogy az ilyen találkozók nem hasznosak igazán egyik félnek sem. Persze ezen a találkozón is kijöttek olyan hibák, amiket ki kell javítanunk, hiszen lesznek ellenfeleink, akik ezeket könyörtelenül ki fogják használni. Sok sikert kívánunk a KKS/B-nek a szezon hátralévő részére! Várjuk a folytatást! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…