Fiú U18: Elvesztünk az erdőben

Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

Játékvezetők: BÁCS CSABA, RÁCZ BENCE

Nézők száma: 20

Mérkőzés időpontja: 2022-11-06 12:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
DEAC KA/B 11 27 15 21 74
Óbudai Kaszások U18 21 16 12 15 64

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Michel, Antal 4, Szabados 10/6, Dulic 4/3, KOROMPAY 19/6
Cs.: Kocsis, Patrik-Pirk 8/6, KOLOZSVÁRI 19/6, Pusztai, Kiss

1. félidő

Két nagyon nehéz vendég mérkőzés után érkeztünk Debrecenbe, ahol tudtuk nagy feladat vár ránk, ellenfelünk több játékosa már az A-csapatban is komoly szerepet játszik, viszont bizonyítani akartuk, hogy tudunk velük versenyezni, akár meg is verni őket-
Az első negyedben villám rajtot vettünk, hatékony támadójátékkal, 16-4 volt az állás ide bő 5 perc után. Ellenfelünk elkezdett kapaszkodni, azonban jó védekezéssel, tíz pontos előnnyel zártuk a nyitó negyedet.
Második negyedben elkezdett kijönni tetemes fizikális hátrányunk, azonban jó védekezéssel, sikerült közel egál állást forszírozni a félidő végére.

2. félidő

A harmadik negyed küzdelmes volt, a nyomasztó magasságbeli hátrányunk, és gyengébb dobóformánkat igyekeztük hatalmas küzdeni tudással egyenlíteni, ez sajnos csak arra volt elég, hogy lassítsuk ellenfelünket, azonban így is látótávolságon belül fejeztük be negyedet.
Negyedik felvonásban amennyire csak lehetett, tapadtunk ellenfelünkre, brusztoltunk velük, azonban a támadó lepattanók és az extra támadások annyi plusz lehetőséget adtak ellenfelünknek, hogy elkezdett távolodni vendéglátóink szekere. Az utolsó három percben még megmaradt erejükből tíz pontra zárkóztak a srácok, azonban belül már nem sikerült kerülnünk.

Összegzés

Gratulálok a srácoknak, hatalmas harcot vittek pályára, fizikálisan ma sajnos ennyi volt bennünk, a mérkőzést kielemezzük és tanulunk belőle!

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…