Gyámoltalan kezdés

Helyszín: Simon János Sportcsarnok

Játékvezetők: Ntasis Lazaros, Simon Kristóf Kolos

Nézők száma: 24

Mérkőzés időpontja: 2021-09-11 11:15:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Atom-City Atomerőmű SE 43 34 30 23 130
Óbudai Kaszások U16 10 10 11 17 48

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Balogh 7, Patrik-Pirk 29/6, Kiss K, Michel 3, Herbák 2,
Cs: Zádor 4 ,Goór 2, Pusztai 1, Seres, Köcse, Lakatos, Lontay

1. félidő

A mérkőzés előtt azt kértem a fiúktól, hogy bátor, hajtós, félelmet nem ismerve vessük magunkat bele az ütközetbe és próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni ebből a mérkőzésből. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de ennek ellenére szerettük volna megnehezíteni ellenfelünk dolgát. Már a mérkőzés elején ellenfelünk ízelítőt adott abból, hogy miért tartoznak a korosztály élcsapatai közé. Az első negyed 6 percében sikerült először feliratkozni az eredményjelzőre, sajnos ellenfelünk ekkor már 34 pontnál járt. Sajnos, amit megbeszéltünk az öltözőben, abból a pályán semmit nem lehetett viszont látni az első félidőben. Gyámoltalanul, félve játszottunk, csapatvédekezésünk pedig átjáróház volt.

2. félidő

A második félidőben végre pislákolt az akarat a fiúkban. Akadtak periódusok a mérkőzés folyamán mikor végre tudtunk masszív ellenállást nyújtani ellenfelünk játéka ellen. Meggyőződésem, ha ez az akarat és hozzáállás meglett volna a fiúkban az egész mérkőzés folyamán akkor kisebb különbség alakulhatott volna ki a két csapat között. Támadásban egyedül Patrik-Pirk volt az, aki képes volt értékelhető teljesítményt nyújtani. Sokan sajnos mélyen a tudásuk alatt teljesítettek az egész mérkőzés folyamán. Pozitívum, hogy a második félidőben tudtuk teljesíteni azt a megbeszélt elvárást, hogy többet dobjunk és kevesebbet kapjunk, mint az első félidőben.

Összegzés

Fájó volt, hogy ilyen gyámoltalan játékkal rukkoltunk ki erre a mérkőzésre. Az ilyen mérkőzéseken, ahol az esélyesség terhe nem a mi vállunkat nyomja sokkal jobban kellene, hogy felszabadítsa a csapatott. Merjen vállalkozni, akarjon küzdeni mindenki a csapatból! Nem lehet így kezdeni egy mérkőzést, hogy 6 perc elteltével 34 pontot kapunk és semmiféle ellenállást nem tudunk képezni ellenfelünk ellen. Remélem idén több ilyen mérkőzés nem lesz, ahol ennyire gyámoltalanul kezdünk.

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10

  • Görcsösen kezdtünk. A támadásainknak nem volt ritmusa, védekezésben pedig rendre könnyű kosarakat engedélyeztünk ellenfelünknek. Az első negyedet leszámítva azonban elégedett vagyok a srácokkal. Ha nem is játszottunk tökéletes…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 09:00

  • A végjáték nagyon értékes tapasztalatot hozott a csapatnak, viszont jobb munka kell a mérkőzés egészében védekezésben.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 15:00