Győr, pipa!

Helyszín: Kaszás Csarnok

Játékvezetők: Menyhárt Ferenc Tamás, Lövei László, Rózsavölgyi Alexandra

Nézők száma: zárt kapus

Mérkőzés időpontja: 2020-12-15 17:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások KA 28 22 20 18 88
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 22 8 20 14 64

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése 

Óbudai Kaszások: Puszta 4, Bencsik 8, VÁMOS 14/6, VARGA 19, Horváth 6

Cs: VAS-TEPLÁN 11/9, Bea 6, Vigh 7, KOVÁCS 11/9, Hegedűs O. 2, Konta, Dénes

1. félidő 

Rövid időn belül újabb mérkőzést játszott csapatunk. Ezúttal a győri csapatot fogadtuk hazai pályán. Az első percekben látszódott csapatunkon a fáradtság. Sok könnyű kosarat engedtünk ellenfelünknek, viszont támadásunkkal kompenzálni tudtuk ezt. 5 perc után viszont a vendégcsapat vezetett még 4 ponttal, azonban az első játék részére sikerült ezt megfordítani és 6 pontos vezetést kiépíteni. A második játékrészben összekaptuk a védekezésünket és csupán csak 8 pontot engedélyeztünk a Győr csapatának. Támadásban azonban, tudtok az első negyedhez hasonló formát. Ezeknek köszönhetően a félidőben már 50-30-as, magabiztos 20 pontos vezetést épített ki a csapat.

2. félidő 

A harmadik negyedben ismét nem tudtuk a csapatra jellemző agresszív védekezést hozni. Támadásban pedig rengeteg labdát adtunk el. Ezt kihasználta a Győr csapata és könnyű kosarakat szerzett ezekből. Az eladott labdák ellenére így is sikerült 20 pontot szereznünk ebben a játékrészben, viszont a 20 kapott pont soknak bizonyul. Az utolsó negyedben nem történt nagy meglepetés, fiatal ötös fejezhette be a mérkőzést. A fiatalok jól teljesítettek, nem romlott a játék képe és végül 88-64-es eredménnyel fejezhettük be a mérkőzést.

Összegzés 

Nagyon nehezen kezdtük a mérkőzést, de ez várható volt a sorozatos meccsek miatt. Aztán magára talált a csapat és kijött a két csapat közti különbség. Az első félidő végére sikerült kijavítani a hibáinkat és bizakodva vártuk a második félidőt. Sajnos a harmadik játékrészben rengeteg labdát szórtunk el, szám szerint 19-et. Ez rengeteg. Kiélezett párharcokban ez nem fog beleférni. De örülök, hogy ennek ellenére is sikerült megnyerni a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!

Fotó: Felkai Gergely

Hasonló tartalmak

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…

  • Még két nappal a hétvége előtt sem alakult valami kecsegtetően az állapotunk; a fél csapatunk betegséggel küszködött. Végül majdnem teljes kerettel, de azt nem mondhatnám, hogy 100%-os állapotban utaztunk a szegedi selejtezőnkre.

    Szerettünk volna olyan teljesítményt nyújtani, hogy a felsőházba jussunk - a legjobbak közé. Úgy érzem,…

  • Szeptemberben már második sejetező procedúráján is túljutott az U18-as gárda, ahol sikeres szereplésünknek köszönhetően kivívtuk az Országos Bajnokságban való részvételt.

     

    Szombat reggeli indulás, és egy OSE elleni derbi várt ránk Szombathelyen, mint első megmérettetés.

    A mérkőzést részünkről hullámzó első negyed, és nagyon hatékony második jellemezte, ennek…