Győzelem, teltházas közönség előtt!

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Dr. Szakáll István, Földi László, Nepp László

Nézők száma: 180

Mérkőzés időpontja: 2019-03-09 17:00:00

 

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások KA (NB1) 18 24 17 25 84
Tiszaújvárosi Phoenix KK 20 10 21 22 73

 

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Molnár, ONDIMA 20/9, Bencsik 2, Jenei 4, TAKÁCS 23/3, 

Cs: ROSEMOND 17/9, MELEG 15/3, Reiter 3/3

1. félidő

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. A számok ugyebár nem hazudnak és az ötödik percben a kijelző 11:5-ös hazai vezetést mutatott. Rendben volt a védekezésünk is és a támadásunk is. Sajnos az első negyed második felében viszont minden megváltozott. Persze ez a szép a sportban és a kosárlabdában, hogy akár ilyen fordulatok is lehetnek, de nyilván nehéz volt átélni, hogy egy ilyen kezdés után végül 2 pontos hátránnyal zártuk a nyitó játékrészt. A második negyed szerencsére hasonló fordulatot hozott és ez már sokkal szívmelengetőbb volt a hazai közönség számára. 24:10-re nyertük meg ezt a negyedet, így 12 pontos előnnyel mehettünk gyors elemzésre és megbeszélésre az öltözőnkbe.

2. félidő

Ahogy arra számítani lehetett, a tiszaújvárosi csapat mindent megtett a folytatásban, hogy ledolgozza hátrányát. Az első öt percet meg is nyerték 5 ponttal, de utána ismét át tudtuk venni az irányítást. Igaz, elbuktuk a harmadik negyedet, de úgy tűnt sikerült átlendülni a holtponton. Szerencsére a meccs hátralevő részében, még ha kicsivel is, de növelni tudtuk előnyünket. Szoros volt, de a döntő pillanatokban rendre kosárral fejeztük be a támadásainkat és az utolsó percekben tényleg lehetett érezni, hogy ez bizony meg lesz.

Összegzés

A tabella és a hazai pályán mutatott mérlegünk alapján sokak számára ez a találkozó akár egy sima meccsnek is tűnhetett. Ellenfelünk azonban igen jó formában érkezett hozzánk és ez kellő óvatosságra intett bennünket. 3-as győzelmi szériával érkeztek hozzánk, ráadásul komoly ellenfelekkel szemben nyertek nagyarányú különbségekkel. Helyén kellett hát legyen a szívünk és az eszünk is. Természetesen voltak hibák, de megérdemelt győzelmet arattunk. Köszönjük a szurkolást, jó érzés volt teltház előtt elérni ezt a közös sikert!

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…