Győzelemmel fejeztük be az országos főtáblát

Helyszín: Hódtói Sportcsarnok

Játékvezetők: Czékmán Csaba, Jáhni Bence, VB elnök: Farkas Zoltá

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2019-04-28 11:15:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vásárhelyi Bikák 21 13 12 31 77
Serdülő I. (ffi) 20 28 20 15 83

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kiss Koppány 1, KOCSIS MARCELL 11, Marossy Barnabás 2, MÁRKUS TAMÁS 8, BALOGH MÁTYÁS 4, SZABADOS BENJÁMIN 20/3, KOROMPAY DÉNES 15/3, Pintye Ákos 7, Zádor Zalán, Vermes Örs 8, Beke Botond 1, Patrik-Pirk Martin 4

1. félidő

Országos Főtábla VI – Y csoport tornájának Hódmezővásárhely adott otthont. Harmadik mérkőzésünket a hazai Vásárhelyi Bikák csapata ellen játszottuk. Ellenük játszottunk már a 4. főtáblán Sopronban. Akkor 27 ponttal bizonyultunk jobbnak. De nem volt reális a különbség, mert ellenfelünk sokkal korábban kelt és jóval többet utazott a torna helyszínére, ami nagy hatással volt a játékukra. Biztosak voltunk abban, hogy most hazai pályán ez egy másik mérkőzés lesz.
Első negyedben kiélezett párharc vette kezdetét. Védekezésben sokat hibáztunk, fél lábbal az öltözőben maradt a csapat. Második ötösünk el tudott lépni az ellenféltől. Védekezésben abszolút jól működött, az ellenfél szinte csak a büntetővonalról tudott kosarat dobni. Tördeltük a játékot, mellettünk most nem dobtak könnyű kosarakat.

2. félidő

Harmadik negyedben továbbra is mi diktáltuk a mérkőzés iramát. Több labdát szereztünk, ami után gyors lerohanásokkal könnyű kosarakat dobtunk. Záró részben nagyobb szerepet kaptak a fiatalok. A jövő évi serdülő csapatból 3-4-en pályán voltak egyszerre, és tisztességgel felvették a versenyt a náluk 1 évvel idősebb ellen. Védekezésben keményen küzdöttek, támadásban magas szintű játékot mutattak. De a fizikum sok mindent eldönt, így több kosarat kaptunk, mint dobtunk. Jövőbe mutató játékot láthattunk az egész csapatunktól!

Összegzés

2018/19-es országos főtábla ütközeteink ezennel véget értek. 1 hétvége, 3 mérkőzés, 3 győzelemmel sikerült lezárnunk. Tanulságos mérkőzéseket játszhattunk mind a 6 főtáblán, ahol nálunk szinte fizikálisan csak erősebb csapatok ellen kellett pályára lépnünk. Csapatunkban több fiatal serdülő is játszott, és kaptak aktív játékperceket. A fizikális hátrány minket minden meccsen 120%-os összpontosításra kényszerített, hogy partiban tudjunk maradni, és legyen esélyünk a győzelemre. Idővel megtanultuk szívvel és akaraterővel kiegyensúlyozni a különbséget, és ez által nagyon jó mérkőzéseket játszottunk. Fejlődésünk töretlen! Hajrá Óbuda!

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00