Ha rossz a főpróba….

Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont – 1107 Budapest, Bihar

Játékvezetők: Kováts Róbert, Ürögi Zsolt

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-05-22 11:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Török Flóris-Törekvés SE/A 12 9 18 15 54
Óbudai Kaszások U14 Leány 9 19 13 10 51

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: CZIRKOS 29, Csicsvári, Kronavetter 2, Kocsis, Bobvos 3/3, Sterbenz 2, Kerékgyártó 3, Nagy 9, Kuncz 2, Bene, Mahmoud 2

1. félidő

Korai mérkőzéssel próbáltunk hangolódni a kedden kezdődő B döntőre. Ellenfelünk serdülő korúakkal állt ki, számunkra nem voltak ismeretlenek idén már sokadjára találkoztunk velük.

Beragadtunk a kezdésnél, kifejezetten rosszul játszottunk, lassan, szinte aludtunk. Rengeteg eladott labdát hoztunk össze, nem tudtunk odafigyelni. A második negyedet jól kezdtük, nagyot futottunk az elején, amivel a vezetést is sikerült átvennünk. Ebben a periódusban szépen, jól játszottunk, lepattanókkal és az eladott labdákkal sem volt gondunk.

2. félidő

A negyed elejét mi kezdtük jobban, majd 37-24-es állásnál érthetetlen módon levettük a gázpedálról a lábunk. A negyed további részében ledolgozta hátrányát a fehér mezes alakulat, így szinte egállal folytatódhatott a mérkőzés.

A zárójátékrészben sajnos kritikán alul teljesítettünk. 14 eladott labdát hoztunk össze csak ebben a periódusban, amivel elástuk győzelmi esélyeinket.

Összegzés

Megint egy kifejezetten hasznos mérkőzést játszottunk, amit köszönünk ellenfelünknek. Nagyon jó meccspartner a Törekvés gárdája, agresszív védekezésük kifejezetten jól szolgálta felkészülésünket a döntőre.

A meccs végére egyik kitűzött célunkat sem sikerült teljesítenünk, sem a lepattanózásban sem pedig az eladott labdák minimalizálásában kudarcot vallottunk. Ez a két dolog kulcs lesz a következő héten, ha ezekben javulunk, akkor sikerülhet egy jó B döntős szereplés! Bízok benne, hogy ha rossz a főpróba, akkor az előadás jól fog sikerülni. Hajrá Lányok

Hasonló tartalmak

  • A legutóbbi fordulóban sikerült megszereznünk első győzelmünket a Honvéd/B csapata ellen, bár mindkét oldalon hiányzott több kulcsjátékos is! Most is több játékosunk segítette a bajnokságban előrébb jutó U14-es csapatunkat, ellenfelünk viszont „nagyot nőtt” és az eddigi legerősebb keretével vágott neki az utolsó fordulónak. Nagy meglepetés nem született,…