Három órában 60 perc

Helyszín: MKOSZ Csarnok, Székesfehérvár

Játékvezetők: Szőcs Péter, Molnár Tamás

Nézők száma: zárt kapus

Mérkőzés időpontja: 2020-09-26 17:00:00

Csapatok 1 2 3 4 h1 h2 h3 h4 Végeredmény
Újpest-MT/A 19 25 20 7 7 7 9 11 105
Óbudai Kaszások U18 19 14 13 25 7 7 9 7 101

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA:
Dobossy 3, Pirint 5/3, KONTA 30/6, SAFRANKA 25/12, ORBÁN 19
CS: CHABOT 6, Korompay 2, Csocsán 3, Jávorszky 2, Vasali 6, Léh

1. félidő

15.00-kor véget ért a Vásárhely elleni összecsapásunk, 17.00-kor már dobták is a labdát a következő meccsünkön. Nem egy leányálom, ráadásul a nyáron nagyon megerősödő újpestiek vártak ránk, akikhez Gödről és a Honvédból is érkeztek meghatározó játékosok.
Bágyadtan, lassan kezdtünk, hamar 12 pontos hátrányban találtuk magunkat. Sikerült rendezni sorainkat, így az első negyed végére át is vettük a vezetést. A második negyedben megint elléptek tőlünk a lila-fehérek, de megint egalizáltunk, hogy aztán az utolsó percekben hibát-hibára halmozó csapatunk mellett harmadízben is komoly előnyre tegyen szert ellenfelünk.

2. félidő

Kérdés volt a szünetben, hogy 11 pontos hátrányban merre indul el a meccs. A fogadkozások ellenére a Megyeri Tigrisek kezdtek jobban és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy látótávolságon kívülre kerültek tőlünk. A játékunk, főleg a védekezésünk a borzasztó szint alsó határát súrolta ebben a periódusban. 19 pontos hátránynál, egy lendületben lévő ellenfél ellen a cél az lehetett, hogy a nagyobb verést elkerüljük. Szerencsére az ekkor pályára lépő, az előző meccsen kevesebbet játszó játékosaink máshogy gondolták. Fokozatosan egyre nagyobb lendületbe kerültünk és megkezdtük a felzárkózást. Apró lépésekkel kerültünk közelebb, és amikor a jókorát pihenő kezdőink újra visszaforogtak a pályára, rájuk is ráragadt az a motiváció, aminek segítségével az egyre idegesebbé váló újpestiek mellett, egy huszáros hajrát produkálva, ki tudtunk egyenlíteni a rendes játékidő végén.

Egy hosszabbítás sem kevés egy ilyen helyzetben, na de 4! Sok-sok minden történt ebben a 4x 5 percben, ami szempontunkból talán az a legfontosabb és a legnagyobb tanulság is, hogy az első 3 túlóra végén mindig volt lehetőségünk megnyerni a meccset. Ami a harmadik 5 perc végén történt, az meg aztán végképp a lúzer kategória! 1 perccel a vége előtt 7 ponttal vezettünk, és nálunk volt a labda. Az egyik legtapasztaltabb játékosunk 5 másodperces támadás után kosarat akart dobni ( ahogy tavaly az EYBL-n is 10 mp-el a vége előtt 1 pontos vezetésünknél… ), és azt a kálváriát, szerencsétlenkedést, ami innen kezdődött, azt inkább jobb nem emlegetni! Jobb lett volna már évekkel ezelőtt megszerezni, de egyszer majd csak meg lesz az a rutin, hidegvér, amivel le fogjuk tudni hozni az ilyen helyzeteket!
Innen már nagyon nehéz volt, a lila-fehérek még meg tudtak újulni, mi már nem, így ők nyerték ezt a 3 órás, „történelmi” meccset, amihez gratulálunk!

Összegzés

Nyilván sok tanulsággal szolgál egy ilyen meccs, és ezt most jó lett volna így megnyerni, mert itt már nem lesz második esély, ebben az életünkben már nem valószínű, hogy részünk lesz egy négyszeres hosszabbításos mérkőzésben… !

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…