Hazai pályán kell majd javítanunk!

Óbudai Kaszások KA (NB1)

Helyszín: Hódtói Sportcsarnok

Játékvezetők: Kovács Nimród, Maár Gábor, Borgula György

Nézők száma: 109

Mérkőzés időpontja: 2019-05-18 18:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vásárhelyi Kosársuli 18 15 21 26 80
Óbudai Kaszások KA (NB1) 13 14 21 21 69

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: MOLNÁR 18/9, Ondima 10, Farkas 5/3, Jenei 1, TAKÁCS 17/3,
Cs: BENCSIK 12/3, Meleg 4, Reiter, Pintér 2.

1. félidő

A találkozó nem kezdődött túl nagy iramban. Kicsit olyan volt, mintha mindkét csapatban lenne egy kis csalódottság, hogy nem a döntőben kell pályára lépnie. Mindezt eladott labdák, kihagyott helyzetek támasztották alá, mindkét oldalon. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán az első negyed végére sajnos a hazaiak tudtak egy öt pontos előnyt kialakítani. A második negyed felére teljesen ledolgoztuk hátrányunkat, szépen lassan elkezdtünk felpörögni, de a vezetést nem tudtuk átvenni. Nagyon nagy kár érte, szükségünk lett volna erre a mentális löketre. Ehelyett pontosan az történt, ami az első negyed végén. A dobásaink és helyzeteink kimaradtak, ellenfelünk pedig hazai pályán könyörtelenül megbüntetett minket, így hat pontos hátránnyal voltunk kénytelenek az öltözőbe menni.

2. félidő

Egyértelműen látszott, hogy védekezésben nem volt baj, a problémánk a támadójátékunkkal volt. 27 pont túl kevés egy félidő alatt. Fel is javultunk támadásban, az első 5 percben annyi pontot dobtunk, mint az egész első negyed alatt. Meg is lett az eredménye, ismét döntetlen volt az állás. Ekkor azonban már-már menetrendszerűen, ismét a hazaiaknak sikerült jobban a játékrész hajrája és ismét 6 pontos hátrányba kerültünk. A negyedik negyed sajnos nem a megszokott sormintával folytatódott. Nem tudtunk közelebb kerülni, sőt a vásárhelyi csapat növelte előnyét. Kintről is egyre jobb százalékkal dobtak, így az utolsó 5 percnek 14 pontos hátránnyal mentünk neki. Természetesen még ekkor is megtettünk mindent. Sikerült is bejönni 10 pont alá, de innen már nem volt visszaút. Verességgel kezdtük a bronz csatát…

Összegzés

Sajnos nem sikerült idegenben megvernünk, az alapszakasz bajnokát. Keretünk majd egyharmadát kellett sérülés miatt nélkülöznünk, de ez semmire sem lehet mentség. Tisztában vagyunk képességeinkkel és bár tudtuk, hogy csak akkor lehet esélyünk, hogy ha csapatunk maximális közeli teljesítményt nyújt, de győzni mentünk Hódmezővásárhelyre. El kell ismernünk, hogy ezen a napon a hazaiak jobbak voltak nálunk. Szerdán (május 22., 18:00) tehát egyértelmű lesz a célunk! Kiegyenlíteni a párharcot és kiharcolni a döntő meccs lehetőségét. Várunk minden kedves szurkolót a Kaszások Csarnokába!

Hasonló tartalmak

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…

  • Még két nappal a hétvége előtt sem alakult valami kecsegtetően az állapotunk; a fél csapatunk betegséggel küszködött. Végül majdnem teljes kerettel, de azt nem mondhatnám, hogy 100%-os állapotban utaztunk a szegedi selejtezőnkre.

    Szerettünk volna olyan teljesítményt nyújtani, hogy a felsőházba jussunk - a legjobbak közé. Úgy érzem,…

  • Szeptemberben már második sejetező procedúráján is túljutott az U18-as gárda, ahol sikeres szereplésünknek köszönhetően kivívtuk az Országos Bajnokságban való részvételt.

     

    Szombat reggeli indulás, és egy OSE elleni derbi várt ránk Szombathelyen, mint első megmérettetés.

    A mérkőzést részünkről hullámzó első negyed, és nagyon hatékony második jellemezte, ennek…