Igazi rangadó volt!

Helyszín: Kaszás Csarnok

Játékvezetők: Major Ádám, Gaál Norbert, Nagy-Pál Petra

Nézők száma: zárt kapus

Mérkőzés időpontja: 2020-12-18 17:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások KA 18 14 19 31 82
Újpest-MT 17 28 14 22 81

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése 

Óbudai Kaszások: PUSZTA 16/9, BENCSIK 10, VÁMOS 24/9, VARGA 14, Horváth 6

Cs: Rosemond 6/3, Kovács 3/3, Bea 2, Vas-Teplán 1, Vígh

1. félidő 

Erősen kezdtük a mérkőzést, egyből nekiestünk ellenfelünknek. Puszta és Varga kosaraival sikerült 10-2-re ellépni ellenfelünktől. A vendégek sem tétlenkedtek, hamar ledolgozták az előnyt, és 2 perc múlva máris 10-10 volt az eredményjelzőn. Itt viszont nem álltak meg és magukhoz is vették a vezetést. Hosszú percek teltek el kosarak nélkül, végül Rosemond iratkozott fel a pontdobók listájára. Ezekkel az utolsó perces pontokkal pedig 18-17-es vezetéssel kezdhettük a második játékrészt. A második negyedben Vámos triplájával sikerült meg jobban ellépni, azonban ezután az Újpest elkezdett zárkózni, majd fordított is. A negyed végére pedig 13 pontos különbséget tudtak kialakítani. Így az első félidő után 32-45-ös Újpest vezetést mutatott az eredményjelző.

2. félidő 

A második félidőre felszívták magukat a fiúk. Remek védekezésünknek köszönhetően a harmadik negyedben 14 pontot engedélyeztünk az Újpestnek. Eladott labdáinkat sikerült visszaszorítani és remek támadásainkból sorra születtek a kosarak. A harmadik játékrészt sikerült 5 ponttal megnyernünk. Ám így is maradt ledolgozni való, az utolsó felvonás Újpest pontokkal kezdődött. Csapatunk keményen dolgozott a 10 pontos hátrány ledolgozásán, de tíz pont alá ért a differenciál mindig sikerült betalálni a vendégcsapatnak. Két perccel a vége előtt még 8 pont volt a különbség. Ekkor Vámos és Puszta is betalált, agresszív védekezésünknek köszönhetően pedig a vendégek képtelenek voltak betalálni. Bencsik sikeres büntetője után, Puszta talált be kintről, 79-79-re módosítva az állást. Másodpercek maradtak hátra amikor személyi hibát ítéltek ellenünk a játékvezetők, ami két dobást eredményezett. Ezt a kettőt sikeresen értékesítették is. Utolsó támadásunkhoz Puszta vezette fel a labdát és a figurából Vámost tört be. Kiosztása Kovácshoz került, aki egy passzcsel után egy triplát süllyesztett el. A vendég időkérés után másodpercek maradtak, a felrajzolt figurából azonban nem tudtak kosarat szerezni, így a rangadót 82-81-re sikerült megnyerni!

Összegzés 

Gratulálok a csapatnak a nagyszerű győzelemhez! A fiúk végig hittek a sikerben és bebizonyították, hogy hittel és szívvel is lehet mérkőzéseket nyerni. Nagyon nehéz sorozatban vagyunk, ahol dupla annyit jelent ez a győzelem. Az Újpest a bajnokság egyik favoritja, nagyon fontos volt ez a győzelem. De nincs vége a meccssorozatnak, 22-én ugyanis utazunk Vásárhelyre, ahol megint egy kemény mérkőzést fogunk játszani. Gratulálok az Újpestnek is, egy nagyon színvonalas mérkőzést játszottunk és sok sikert kívánok nekik a bajnokság további részéhez!

Fotó: Felkai Gergely

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00