Ilyen volt a II. Karácsonyi Dzsembori

Klubunk sokéves hagyományai közé tartozik az év végi kosárünnep, melyet tavaly óta közvetlenül Karácsony előtt rendezünk meg. A rendezvény célja, hogy a nálunk sportoló legifjabb kosaras palántáktól az NB1-es felnőtt csapatunkig mindenki egy kicsit lazíthasson, játszhasson. Igyekszünk mindenki számára olyan feladatokkal kedveskedni, melyek kihívást is jelentenek, de elsődleges az, hogy érezze jól magát mindenki, aki részt tud venni ebben.

 

 

A II. Karácsonyi Dzsembori 2019. december 21-én, reggel fél tízkor vette kezdetét. Az Óbudai Mini Kupa játékosainak szóló első blokkot egy meglepetés vendég tette különlegessé. A 7 évesen már magát világbajnoknak mondható Molnár Barnabás vezette a bemelegítést, aki hip-hop táncelemeket is becsempészve fújt ébresztőt. Ezt követték az izgalmasabbnál izgalmasabb játékos feladatok, melyhez az előbb említett Barnin kívül az NB1-es játékosok és edzőink is csatlakoztak. Azt nagyon sajnáljuk, hogy az egy évvel ezelőtti létszámhoz képest elmaradtunk, de az már a helyszínen is egyértelmű volt, hogy aki eljött, egyáltalán nem bánta meg. Jó móka volt!

 

 

A folytatásban az egyéni jellegű versenyek következtek. Elsőként hat palánknál sorakoztak fel 2019 büntetőbajnok-aspiránsai. Hosszú percekig zajlott a küzdelem a döntőbe jutásért. A legjobb hat közé végül Ujhelyi Domonkos (U11 Dűlő), Pusztai Bence (U14), Czirkos Ákos (ÓMK Delfinek, U11 Békás), Paár Gergely (U12 Békás), Bakos Anna (U12 Kaszás Girls) és Bulyovszki Domonkos (U18) jutott be. Utóbbi három játékos jutott túl az első körön, a végső döntés pedig nagy izgalmakat közepette született meg. Paár Geri volt a leghiggadtabb a finalista trió tagjai közül, így 2019-ben övé az egyéni büntetődobóversenyek bajnoki címe.

Nagyon szerettük volna, hogy valamilyen formában a szülők reflektorfénybe kerülhessenek. Annyi idő töltenek a pálya mellett, kell egy verseny, amikor az övék a parkett. Idén is a „Shooting Starz” versenyt tartottuk erre a legalkalmasabbnak. Talán nem hibáztunk nagyot, hiszen közel félszáz anyuka és apuka érzett magában bátorságot a megmérettetéshez. A rendkívül szórakoztató vetélkedésből végül a békási U11-es csapatot képviselő, Felkai Andrea, Felkai Gergely és Czirkos Balázs alkotta hármas került ki győztesen. A győzelmük belépőt jelentett a Shooting Starz döntőbe, ahol az utánpótlás csapatok játékosaival és az edzőket képviselő trióval kerültek szembe.

 

 

Ez a versenyszám még az előzőt is felül tudta múlni! Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az edzői csapatból ezúttal is hölgy értékesítette a félpályás dobást, ezúttal Schieszl Juli volt a mesterlövész. De nem csak ettől volt emlékezetes ez a játék! A gyerekek nagyon igyekeztek, hogy megmutassák, hogy ebben a feladatban is mennyire tudnak küzdeni. Elmondható, hogy a teljesen nyitott küzdelemben végül elsöprő győzelmet arattak az U14-es fiú csapatunk tagjai. Krajcsi Kornél, Seres Milán és Szabó Balázs alig több, mint húsz másodperc alatt teljesítette a pályát és ezzel ők zsebelték be a győzelmet.

A 4:4 elleni villámtorna következett, ahol valóban villámsebességgel kellett mozogni és gondolkodni. Egy adott „körön belül” mindenkinek egy lehetősége volt támadni és védekezni is. A sárgák és a feketék küzdelmében 2019-ben a világosabb színű gárda diadalmaskodott.

 

 

A középső blokkot a zsákolóverseny zárta, ami azért volt nagyon érdekes, mert soha ennyi utánpótlás korú versenyző nem nevezett még. A 12 selejtezős közül mindössze ketten voltak felnőtt korúak! Talán ez Kürtösi Zsolt erőnléti edzőnk munkáját is dicséri. Több szép húzást is láthattunk, az öttagú zsűri végül Sebők Zsombort, Dócs Bendeket és Reiter Bencét látta döntőre érdemesnek. A finálé attól volt izgalmas, hogy senki sem ment biztosra. A nehezebbnél nehezebb mutatványok közül Dócs Benedekét ítélték a legszebbnek, így egy mindössze 15 éves akadémista fejére került a korona. Ez abszolút Kaszás-történelmi siker!

 

 

A nap végére a tréfás akadályverseny maradt, ami ismét nagyon jól sikerült. Rengeteg új feladat mulattatta a versenyzőket és a nézőket is egyaránt. Mindenki kipróbálhatta magát több dologban is, 108 játékosunk maradt egészen a program legvégéig. Ezt a játékot a VILÁGOSZÖLD csapat nyerte, akik négy állomáson is a legjobb teljesítményt nyújtották. Le a kalappal!

 

 

Gratulálunk mindenkinek, aki versenybe szállt valamilyen módon a Karácsonyt megelőző utolsó szombati napon. Köszönjük, hogy az ünnepi készülődésben időt szakítottatok arra, hogy egy kicsit együtt legyünk és tovább építhessük a Kaszások közösségét! A következő néhány nap szóljon a feltöltődésről, utána pedig várunk vissza mindenkit az edzésekre. Kellemes Ünnepeket kívánunk mindenkinek!

 

Fotók: Felkai Gergely

Hasonló tartalmak

  • U16 Leány
  • Összességében elmondható, hogy ez a mérkőzés nagyon hasznos tapasztalatszerzés volt számunkra. A játékosaim keményen küzdöttek, de a Csata DSE agresszív letámadása és fizikális játéka kihívást jelentett ebben a…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2024-10-06 Kezdés: 18:45

  • U18 Leány
  • Bár a mérkőzés elején „döcögött a szekér”, de összességében minden játékos elszántsága és a csapatmunka kiemelkedő volt, ami hozzájárult ehhez a nagyarányú győzelemhez. Ez lendületet adhat a következő…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2024-10-05 Kezdés: 10:30

  • Az előselejtezőben nyújtott szép teljesítményünk után, az alsóházban folytatódott számunkra a Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság. Sok időnk volt készülni az első fordulóra, és a srácok becsülettel végig is dolgozták ezt az időszakot, balszerencsénkre megint a piros betűs hétvégére lettek betegek páran.

    Két nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen mind…


  • Elég mélyre csúsztunk a meccs elején, volt honnan felállnunk. Sajnos addigra már tetemes hátrányba kerültünk, így csak a kármentést mondhatjuk sikeresnek. Az legalább jól sikerült. Remélem, megőrizzük ezt…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2024-10-05 Kezdés: 17:00