Ismét egy sima győzelem!

Helyszín: Vörösmarty Mihály Gimnázium Érd Széchenyi tér 1, 2

Játékvezetők: Szundy Gábor, Fajszi Zsombor Levente

Nézők száma: 49

Mérkőzés időpontja: 2020-01-18 09:45:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
VMG DSE 2 9 6 0 17
Serdülő U13 36 23 31 26 116

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA/C: HORVÁTH 24, NÉMETH 21/3, OROSHÁZI 14, Borsányi 3/3, Gergely 5, Sárváry 8, KŐSZEGHY 20, Székely 10, Dózsa 3, Lückl, Herczeg 8.

1. félidő

Természetesen valamelyest tájékozódunk minden meccs előtt az ellenfeleinkről, de számunkra az a fontos, hogy megfelelő mentalitással menjünk fel a pályára és kihozzuk magunkból mérkőzés körülmények között azt, amit tudunk. Az első negyed után 36-2-re vezettünk, a félidei szünetre pedig 48 pontos előnyt könyvelhettünk el. Mindkét negyed második felében visszahúzódtunk és próbáltuk gyakorolni a játékunk bizonyos elemeit.

2. félidő

A meccs második felében a srácok az első félidei hozzáállással folytatták a mérkőzést, ami igencsak dicséretes. Jól mutatja mindezt, hogy a második félidőt 57:6-ra nyertük meg és az utolsó negyedben nem kaptunk kosarat! Továbbra is igyekeztünk több helyet és levegőt biztosítani a hazai csapatnak, hogy minél jobban kihasználjuk ezt a negyven percet. Nagyon sima lett a vége. Természetesen nem szabad ebből a mérkőzésből messzemenő következtetéseket levonni, de a hozzáállás nagyon tetszett.

Összegzés

Az iskolai felvételik miatt, valamint betegségek okán sokan hiányoztak a csapatunkból, ezért több 2008-as fiatal tehetséges játékosnak is helyet tudtunk és akartunk biztosítani ezen a hétvégén. Örömteli, hogy ilyen összetételben is ennyire eredményesek tudtunk lenni és bizony egyikük sem vallott szégyent a pályán, sőt! Köszönték szépen és éltek a lehetőséggel. Szépen beilleszkedtek, felvették a ritmust és hozzá is tudtak tenni a csapatunk játékához.

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…