Jó játékkal nyertünk

Junior (ffi)

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Szőke Gábor, Kutrik Andrea

Nézők száma: 35

Mérkőzés időpontja: 2019-01-20 14:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Százhalombattai KSE 12 13 11 9 45
Junior (ffi) 33 32 27 19 111

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: GÁLFALVI 8, HEGEDŰS 20, Chabot 2, SIMON 19, Kosztricz 19, Finna, Jávorszky 10, SZOBOSZLAI 11, Bai 8, Molnár 6, Korkin 8

1. félidő

Játékosaink nagyon összeszedetten, és olyan mentalitással kezdték a mérkőzést, hogy rögtön szerették volna ellenfelünkkel éreztetni, hogy nyerni szeretnénk. Ennek megfelelően az első negyedben már 33-12-re vezettünk, a 2. negyedet pedig 32-13-ra nyertük. Külön említést érdemel, hogy ellenfelünknek az első félidőben 2 támadólepattanót engedtünk, illetve a 3 pontos dobásaink igen jó százalékkal estek.

2. félidő

A 2. félidőben védekezésünk egy pillanatig sem lankadt, és a gyorsindításból szerzett pontjaink is gyarapodtak, amit a fiúk legtöbb esetben tökéletesen szerveztek meg, remek időzítéssel és pontos befejezéssel hajtottak végre. Így a 3. és a 4. negyedet is sikerült fölényesen megnyernünk.

Összegzés

Egész héten tudatosan készültünk erre a mérkőzésre, felkészültünk ellenfelünk védekezésére és saját védekezésünket és gyorsindításos játékunkat is jól begyakoroltuk. A fiúk nagyon koncentráltan és agresszívan játszottak az egész mérkőzés alatt, és ez meg is hozta az eredményét, sikerült az odavágón megszerzett 30 pontos győzelmünket megdupláznunk. A csapaton mindenképpen látszódik, hogy egyre okosabban, türelmesen, és összeérettebben játszik. Gratulálunk a Százhalombatta csapatának is! Izgatottan várjuk a 27-ei Piliscsaba elleni mérkőzést, ahol szeretnénk visszavágni a náluk elszenvedett vereségünkért.

Hasonló tartalmak

  • Ebben az összetételben teljesítettünk egy célt és december 16 óta a legalacsonyabb dobott ponton tartottuk a hazaiakat! Mindent beleszámítva ez dícséretes! Sajnos a 40 dobott pont még serdülő…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-16 Kezdés: 15:15

  • Rakkolós mérkőzés volt, nagyon pozitív hogy jobban tudtunk kijönni ebből, ez idén még nem sikerült! Egyik szemünk sír, hogy már nem volt tétje az utolsó 5 győzelmünknek, a…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-04-06 Kezdés: 15:15

  • Keserű, hogy egy ilyen szezon végén nem tudtunk sikert ünnepelni, viszont amennyi viszontakság érte a csapatot egészen emberfeletti teljesítményt mutatott a társaság. Büszkeség, hogy egy jó küzdőszellemű, egységes…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-29 Kezdés: 14:00

  • Lendületes meccsen nyertünk mint legutóbb, így egy újabb nagy skalp került a kezünkbe, sajnos már kevesebb jelentősséggel számunkra.

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-03-28 Kezdés: 19:45