Jó mérkőzést játszottunk, a győzelem viszont elmar

Helyszín: Simon János Kosárlabda Csarnok (Bp. Dózsa György ú

Játékvezetők: Tahin András, Borsos Balázs

Nézők száma: zárt kapu

Mérkőzés időpontja: 2021-11-06 16:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd Sportegyesület/B 17 23 20 25 85
Serdülő U14 12 14 20 21 67

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

DEMETER-NYITRAI 14, Kocsis, MIHÁLYI 12, Halász 10, Ács 2
RAJ M. 10, Paár 7, Grósz, Zádor 6, Raj Z.4, Varga 2,

1. félidő

A mérkőzést nagyon fáradtan és álmosan kezdtük, hiába próbáltunk pihenni a bemelegítés idejében, a duplázás mindenképpen megmutatkozott az első 5 percben. Az első negyed második 5 percére sikerült egyre jobban összeszednünk magunkat, és támadásban és védekezésben hatékonyabbak lettünk főleg a sebességünk növelése miatt. A 2. negyedben a játékrész közepén volt egy rövidzárlatunk, amikor nem tudtunk betalálni közelről. A félidőben 14 pontos hátránnyal fordultunk.

2. félidő

A második félidő sokkal kiegyenlítettebb volt. Egészpályás védekezésünk sokszor hatékonynak bizonyult, tudtunk több labdát is szerezni és néhány könnyű kosár növelte a motivációnkat és a fáradság ellenére tudott egy kis erőt adni a csapatnak. Emellett a támadó lepattanókért is agresszívabban harcoltunk, ami miatt viszonylag sok büntetőt dobhattunk. Sajnos a mérkőzés végére nem sikerült bravúrosan megközelítenünk ellenfelünket, 18 ponttal elveszítettük a mérkőzést.

Összegzés

Egy pörgős és jó minőségű mérkőzésen maradtunk alul, ahol úgy gondolom, hogy mind 2 csapat sok tapasztalattal gazdagodott. Mindenképpen pozitívumnak könyveljük el, hogy ezen a mérkőzésen a csapatunk kiegyenlítettebb teljesítményt nyújtott, mint a Vasas ellen, kevésbé voltak jellemzők a szélsőségesen jó és rossz periódusok. Annak is örülünk, hogy a dobott pontjaink egységesen eloszlottak. Ezekből is építkezve reméljük, hogy a következő fordulón sikerül megszereznünk első győzelmünket, esetleg sikerül visszakerülnünk az A csoportba. Gratulálunk a Honvédnak!

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…