Junior selejtezőkkel indult a versenyszezon

A fárasztó augusztusi felkészülés után már szeptember első hétvégéjén megkezdődött az éles versenyszezon. Fiú vonalon két gárdánk is szerepelt az első körben, Fülöp Botond és Takács Máté legénysége Szombathelyen töltött két napot, míg a főként fiatalokból álló „B” keret Solymáron lépett pályára. A hölgyeknél klubunk új korszakának egy komoly mérföldkövéhez értünk, hiszen először indíthatunk csapatot a junior mezőnyben. Lányainknak volt kétségkívül a legnehezebb dolga, hiszen a versenykiírás furcsaságainak köszönhetően egy nap alatt három mérkőzést kellett teljesíteniük. Lássuk, edzőink hogyan értékelték az idény első megpróbáltatásait.

 

Fiú U18/A – Fülöp Botond beszámolója:

 

Az U18-as fiúk is elkezdték a szezont, csoport harmadik kiemeltként érkeztek a vasi településre. Az augusztusi felkészülés és edző meccsek kifejezetten jól sikerültek, így saját magunkkal szemben támasztott elvárásokkal keltünk útra szombat reggel.

 

Az első mérkőzésen kapásból a csoport első Falco ellen kezdtünk, egy nagyon jó szerkezetű csapat állt a túloldalon, akikkel az első 9 percben közel egál meccset játszottunk, viszont ebben kissé el is fáradtunk a félidő maradék 11 percére. Sajnos sokkal kevesebb rádobásunk volt, mint amit egy átlagos mérkőzésünkön szeretnénk kialakítani, valamint még a dobásunkat is kerestük a három pontos területről. Lepattanók területén a hátrányunkat sajnos nem tudtuk szűkíteni, így a végén megérdemelten nyert ellenfelünk.

 

Az esti ellenfél ismerős volt számunkra, hiszen már találkoztunk velük a felkészülés alatt. Nagyon szimpatikus kosárlabdát játszó ellenfelünkkel egy magas intenzitású mérkőzést játszottunk, ahol jobb mezőny százalékunk és önzetlenségre utaló 21 gólpasszunk a mi oldalunkra billentette a mérleg nyelvét. Mind a 12 játékos komoly részt vállalt a győzelemből!

 

Vasárnap délelőttre egy mérkőzés maradt, itt a nyírségi csapattal mérkőztünk, jó szerkezetű ellenfelünket igyekeztük végig hajtani védekezésben, ennek köszönhetően sok szerzett labdánk és közel 70 százalékos mezőny mutatónk eldöntötte a mérkőzést.

 

2022.09.03-04., Szombathely

 

Falco KC Szombathely U18A – Óbudai Kaszások/A 91-71 (25-17, 19-10, 27-22, 20-22)

Kaszások: Korompay 5, Szabados 5/3, Forró 8, Antal 4, Michel. Cs.: KOLOZSVÁRI 14,  Dulic 8/6, Patrik-Pirk 8/6, Lontay 6, Sipos 11 Kocsis 2, Balogh.

 

MVM OSE Lions – Óbudai Kaszások/A 67-84 (21-21, 20-29, 12-14, 14-20)

Kaszások: Korompay 14/6, Szabados 14/3, Dulic 8/6, Forró 10, Michel. Cs.: KOLOZSVÁRI 11,  Patrik-Pirk 12/6 Balogh 8/3, Sipos 5/3, Antal 2, Kocsi, Lontay.

 

Óbudai Kaszások/A – Nyíregyházi Sportcentrum 99-66 (26-20, 33-16, 19-14, 21-16)

Kaszások: Korompay 13/6, Szabados 11/3, Dulic 4/3, FORRÓ 22, Michel 2. Cs.: KOLOZSVÁRI 15/6, BALOGH 13, Lontay 8, Antal 6, Patrik-Pirk 3, Sipos 2, Kocsis.

 

 

Fiú U18/B – Farkas Bence beszámolója:

 

Nagyon fiatal kerettel, mindössze 4 junior játékossal vágtunk neki ennek a selejtezőnek, ráadásul ők is mind 2006-ba született, első éves junior játékosok. Őket egészítette ki a Kadett csapatunk 7 nevezett játékosa. Elmondhatjuk tehát, hogy folyamatosan idősebb és fizikálisabb ellenfelekkel kellett felvennünk a harcot. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mindezek ellenére azt tűztük ki célként magunknak, hogy torna győzelmet aratva, megnyerjük mindkét mai meccsünket.

 

Tudtuk, hogy a KKS csapata fizikális ellenfél lesz, de bíztunk benne, hogy mégis mi tudjuk majd dominálni, irányítani a meccset. Sajnos áramütésszerűen kezdődött a meccs és a folytatás sem sikerült jobban. Védekezésben nem tudtunk kellő nyomást gyakorolni rájuk, támadásban pedig ritmustalanul, körülményesen támadtunk. Ellenfelünk tudatosan játszva folyamatosan növelte előnyét. Bár a második félidő jobban sikerült, az első húsz percben már minden lényeges kérdés eldőlt. Senkinek sem ment igazán jól, kifejezetten rosszul kezdtük a szezont. Nem is az eredménnyel van a probléma, hanem a hozzáállással és a mutatott játékkal. Igazi év eleji produkció volt ez, reméljük ennél már csak jobb teljesítményt fogunk nyújtani.

 

KKS – Óbudai Kaszások/B 73:46 (16:10; 24:8; 23:9; 10:19)

Kaszások: Pusztai 2, Zádor 6, Goór 7/3, Lakatos, Herbák 8. Cs: Hidvégi, Krajcsi 4, Beke 6, Lugossy, Rónai 4, JARKAS 9/6.

 

 

Leány U18 – Süle Krisztina beszámolója:

 

Öröm számunkra, hogy idén már leány junior mérkőzéseken is megunkra ölthetjük az Óbudai Kaszások mezét. Szeptember első hétvégéjén azonnal az előselejtezőkre került sor, melynek tétje a következő selejtező körbe való jutás volt. Előzetesen sejtettük, hogy akár könnyeb mérkőzések is várhatnank ránk, ami aztán a nap folyamán be is igazolódott. Ehhez természetesen szükség volt a lányok nagy fokú koncentrációjára mivel három mérkőzést lejátszani egy nap alatt igen speciális helyzet. Gyakorlatilag eddig ilyennel maximum a 3×3 tornákon találkoztam.

 

Az első mérkőzésen a Szent Pál Akadémia ellen nagy arányban győztünk. Jó ritmusban kezdtük a találkozót, rengeteg labdaszerzésünk volt a mérkőzés folyamán, ezáltal rengeteg emberelőnyös szituációba kerültünk és jó százalékban értékesítettük azokat.

 

Második mérkőzésünket a BEAC-Újbuda KA/M csapatával vívtuk (BEAC 3. junior csapata). A kezdő ötösünk ezen a mérkőzésen is magabiztosabb előnyt kiharcolt, majd a csapatot folyamatosan forgatva egyenlő játékpercekkel gazdálkodhatott mindenki, hiszen tudtuk, hogy vár még ránk egy harmadik mérkőzés is.

 

A döntőben a KKS csapatával mérkőztünk meg és ezen a meccsen is a legelejétől mi irányítottunk és a mi akaratunk érvényesült.

 

Összességében nagyon tanulságos mérkőzések voltak, bár örültem volna, ha szorosabb mérkőzéseket is tudunk játszani. Védekezésben sok helyezkedési hibánk adódott (amit nem mindig büntetett meg az ellenfél) és támadásban sem tudtunk minden elemet gyakorolni a sok indítás miatt. Tetszett a lányok hozzáállása, végig fegyelmezetten kosárlabdáztak, bár a harmadik meccsen a fáradtság nagyon érezhető volt, nem csak a lábakban, de a fejekben is. Készülünk tovább a selejtező második körére, ahol szintén mindent meg fogunk tenni a legjobb szereplés érdekében.

 

 

2022. szeptember 4. – Budapest, HIT Park Labdacsarnok (1103 Bp., Gergely utca 81.)

 

Óbudai Kaszások – SZPA-HSE U18 115-29 (28-6, 38-2, 24-8, 25-13)

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 27/3, Csocsán 13/3, Bene 4, STERBENZ 16, KUNCZ 14. Cs: KERÉKGYÁRTÓ 20, Kocsis 11, Paulicska 6, Száger 4, Orbán

 

BEAC-Újbuda KA/M – Óbudai Kaszások 51-66 (7-21, 9-16, 17-17, 18-12)

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 22/6, Csocsán 5, Bene 5/3, Sterbenz 4, KUNCZ 12. Cs: Kerékgyártó 8, Kocsis 4, Paulicska 3/3, Száger 1, Orbán 2

 

Óbudai Kaszások – KKS 83-54

Kaszások: Babay-Bognár, Csocsán, Bene, Sterbenz, Kuncz. Cs: Kerékgyártó, Kocsis, Paulicska, Száger, Orbán

Hasonló tartalmak

  • Egy 4 csapatos Basket Girls tornára kaptunk meghívást, ami nagyon jó gyakorlási és tapasztalat szerzési lehetőségnek bizonyult a következő kenguru fordulóig.

    Pár nappal a torna előtt lemondta a programot a pécsi csapat, majd alap embereink közül hárman betegek lettek. Fiatalokkal egészítettük ki a csapatot, mert lemondani nem…

  • Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a…

  • U12 Fiú
  • Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, igaz versenysport szempontból sok értelme nem volt az összecsapásnak, de gyakorlásnak és önbizalomszerzésnek hasznos volt, illetve örültem, hogy a srácok végig komolyan vették…

    Bajnokság: U12 Budapesti Régió

    Időpont: 2024-03-24 Kezdés: 16:00