Kadett Regionális Bajnokság – 1. forduló

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Nagy István, Horváth Brunó

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2018-10-12 16:40:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd/A 17 31 24 23 95
Kadett I. (ffi) 19 8 12 15 54

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: DOBOSSY 5/3, Vasali 1, ORBÁN 12/3, BAI 15, Szoboszlai Cs: JÁVORSZKI 13, Korkin 6, Dócs, Sebők, Katona, Finna 1, Duránszkai

1. félidő

Az országos selejtezőt követően a regionális bajnokság legerősebb csoportjába kaptunk besorolást, ahol az első ellenfél rögtön a csoport favoritja, a 2003-as Honvéd volt. Ők, egy peches meccs miatt nem kerültek a kiemelt bajnokságba, de az erőviszonyok alapján ott lenne a helyük. Játszottunk velük már augusztusban egy edzőmeccset és egy macska-egér jellegű küzdelemben nagyon nagy különbség volt a két csapat között a javukra.
A kapkodós kezdés után a Honvéd nyugodott meg előbb és 7 ponttal meg is léptek az 5. percre. Jávorszki beállásával új lendületet kaptunk és 3 perc alatt meg is fordítottuk az eredményt és jobbára mi vezettünk a következő percekben. Ekkor jó ritmusban játszottunk, egy egész agresszív védekezés mellett, olajozottan támadtunk. A második negyed közepe felé, az addig rendkívül hasznosan játszó Dobossy begyűjtötte a 4. faultját, és az ő kiválásával jókora hullámvölgybe kerültünk. Fáradtunk is, és az a mentális erő is hiányzik még egyelőre, amivel az ilyen helyzetekből ki tudunk jönni. Egy 26-3-as periódust futott a Honvéd a második negyedből hátralévő percekben, és ekkor nagyon nyílni kezdett az olló.

2. félidő

A cél az volt, hogy legyen tartásunk, ne essünk szét és amellett, hogy mindenki pályára kerül, tudjunk gyakorolni is dolgokat. Ezeknek végül is megfeleltünk, sőt a 4. negyedben még kifejezetten szép dolgokra is futotta az erőnkből.

Összegzés

Jóval erősebb csapat a Honvéd, éppen ezért nagy dolog, hogy még a második negyedben vezetni is tudtunk és utána is periódusokra partiban tudtunk lenni velük. Ez jókora előrelépés augusztushoz képest. Sajnos, a 39/12-ig és emellett rengeteg kiharcolt faultig és gólpasszig jutó Fullaival nem tudtunk mit kezdeni. A korábban a Hódmezővásárhellyel országos bajnokságot is nyerő hátvéd volt tulajdonképpen a különbség. Végül is pozitívum, hogy egy ilyen extra teljesítmény kellett ahhoz, hogy a korábbinál azért lényegesen szorosabb meccsen győzzenek le minket.

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…