Kecskeméten sem tudtunk javítani

Helyszín: Messzi István Sportcsarnok

Játékvezetők: Dr. Varga Zoltán, Varga-Záray Katalin, Dr. Stánicz

Nézők száma: 80

Mérkőzés időpontja: 2020-01-04 18:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
KTE-Duna Aszfalt 16 11 19 14 60
Óbudai Kaszások KA (NB1) 17 20 16 2 55

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: ROSEMOND 16/6, ONDIMA 8/3, BENCSIK 12, Vígh 7/3, Jenei
Cs: van der Meer, Bea 6, Koflanovics 3/3, Vámos 3, Reiter, Kovács.

1. félidő

Gyors 4-0-s kecskeméti rohammal kezdődött a mérkőzés. Egy jó támadást követően viszont Bencsik is megdobta csapatunk első pontjait. Ezzel még sajnos nem sikerült felvenni a mérkőzés ritmusát, a hazai csapat pedig kihasználva ezt, 12-4-es előnyt épített ki. Bencsik zárkóztatta ismét csapatunkat, a büntetővonalról. Két pontnélküli perc következett, amit megint csak Bencsik tört meg. Támadásunk szépen összeállt, türelmesen játszottunk, amiből Vígh szerzett hárompontost, majd Ondima is betalált. 14-11 volt az állás, amikor Vígh vált le szépen, amit pontokra is váltott és Rosemond is megdobta első pontjait, amivel át is vettük a vezetést. Így az első negyedet vezetéssel fejeztük be. A második játékrész kecskeméti pontokkal kezdődött, amire egyből jött a válasz Bea támadólepattanója után. Rosemond hárompontosával már 6 pont is volt az előny a negyed felénél, ekkor talált be Vámos is, majd Koflanovics is a hárompontos vonal mögül. Ekkora mar 14 pont volt a differencia. Víghé voltak az utolsó pontok az első félidőben, mely 27-37-es vezetést eredményezett.

2. félidő

Második félidőben Bea megszerezve a támadólepattanót, ismét eredményes volt. A Rosemond-Ondima hátvédpáros is szépen betalált. 13 pont volt ekkor az előnyünk. Majd jött egy rövidzárlat és egészen 4 pontig engedtük zárkózni a Kecskemét csapatát. Bencsik higgadt büntetőivel igyekezett védeni előnyünket. Ehhez még jött Ondima triplája és ismét 7 pontos vezetést tudhatott magáénak csapatunk. Bencsik büntetőivel kiépítettük a 10 pontos előnyt, ám a 3. negyed végén jött egy kecskeméti tripla és hét pontos vezetéssel kezdhettük meg az utolsó játékrészt. Az utolsó játékrész rengeteg pontatlansággal kezdődött. Két percig nem született kosár egyik csapatnál sem. Majd a hazai csapat törte meg a gólcsendet egy hárompontossal. És további pontok érkeztek, csapatunk válasza nélkül. A 35. percben pedig átvette a Kecskemét a vezetést. Rosemond ezt nem hagyta válasz nélkül, azonnal elsüllyesztett egy középtávolit. Kizárás hiányában egy támadólepattanó után, a Kecskemét is betalált. Ekkor sajnos már teljesen elfáradtunk. Pontatlan támadásvezetéseink eladott labdához vezettek. Fegyelmezetlen védekezésünkön pedig könnyen átjutott a hazai csapat. A kecskeméti pontok válasz nélkül maradtak, így állt be, a 62-55-ös végeredmény.

Összegzés

Nehéz bármit is mondani a mérkőzés után. Három nagyon jó negyedet játszottunk, de sajnos csak az számít, amit a lefújás pillanatában mutat az eredményjelző. Az utolsó negyedben dobott 2 pont megengedhetetlen egy csapatnál. Egy csapat sem tud nyerni mérkőzést ilyen utolsó játékrész után. Sajnos elfáradtunk mind fejben, mind fizikálisan, ezek pedig rossz döntésekhez vezettek. A kezünkben volt a mérkőzés, mégsem tudtuk lezárni. Fontos mérkőzés lett volna, ha nyerni tudunk, de így továbbra sem tudunk kijönni rossz szériánkból. Gratulálok a Kecskemét csapatának a győzelemhez!

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00