Kiábrándító kezdés…

U14 Fiú B

Helyszín: CAMUGO SportLab Kosárlabda Csarnok (1117. Bp. Huny

Játékvezetők: Vigh Barnabás Dominik, Tóth Olivér

Nézők száma: zárt kapu

Mérkőzés időpontja: 2021-11-06 12:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
BudaPest Csepel/B 14 18 24 8 64
Serdülő U14 B 6 4 2 12 24

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Starcz Á. 4, Kardos Á. 4, Csikós M. 4, Felkai D. 4, Horváth Á. 2, Ravasz P. 2, Takács Á. 2, Ács V. 2, Samu G., Hidvégi D., Szabó G.

1. félidő

Az első két kosarat ugyan mi szereztük, ám sajnos utána gyakorlatilag véget ért számunkra a mérkőzés. Támadásban teljesen megfagytunk, ha pedig eljutottunk ziccerig akkor elenyésző számban sikerült betalálnunk. Csak az első játékrészben legalább 15 ziccert hagytunk ki, de ha csak a felét dobjuk be akkor is nyílt lett volna a 2. félidő. Messze nem pörögtünk olyan fordulatszámon amit megkövetelt a mérkőzés, így sajnos sem védekezésben, sem pontszerzésben nem voltunk egyenrangú partnerei az ellenfélnek.

2. félidő

Sokminden nem változott, rengeteg elemi hibával játszottunk amit serdülőben már nem engedhet meg magának egyik csapat sem. Nem volt vezére a csapatnak, ez látszik abból is, hogy négy pont volt a legtöbb amit egy játékos szerzett. Az ellenfél végig keményebben, koncentráltabban játszott, hiába próbáltam felrázni a srácokat. Bár az utolsó negyedet megnyertük, ez maximum szépségtapasz, a lényegi kérdések addigra már rég eldőltek. Egy biztos, 24 dobott ponttal senki ellen nincs esélyünk győzni.

Összegzés

Arra kértem a srácokat mérkőzés előtt, hogy azt tegyük ki a pályára amit edzéseken gyakoroltunk, sem többet, sem kevesebbet. Úgy látszik ez túl nagy kérés volt, mert nyomokban sem fedeztem fel tudatosságot a játékunkban. Lépéshibák tömkelege, kapkodás, kettesével eladott labdák, leszegett fejjel való labdavezetés, 13/0 büntető… Alaposan át kell beszélnünk a dolgokat, mert komoly hozzáállásbéli gondok vannak.
A mérkőzés játékosa: Ács Vince

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00