Kiküzdöttük

Serdülő (női)

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Tahin András, Szántó Dénes

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2020-03-10 16:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Kiss Lenke KA 10 6 11 11 38
Női Serdülő 7 10 4 19 40

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Csocsán, Horváth H., Mahmoud 3, Csicsvári 6/3, Bene, KRONAVETTER 19, Rompos 2, Bobvos 1, Henglár 2, STERBENZ 6, Horváth A., Kerékgyártó 1

1. félidő

Kedden edzésidőben fogadtuk a Kiss Lenke csapatát, budapest bajnoki mérkőzésen. Mind a két csapatban akadtak hiányzó játékosok, kiegyenlített küzdelem volt várható.
Az első negyedben sok lepattanót engedélyeztünk a kék-sárga mezeseknek, akik leginkább ezek után tudtak eredményesek lenni. Támadásban nagyon pontatlanok voltunk. Helyzeteink megvoltak, azonban lassúak és körülményesek voltunk, ami rányomta a bélyegét a negyedünkre.
Második negyedünkben sem változott a játék képe. Mind a két oldalon szenvedés jellemezte a játékot, a 17-16-os félidei eredmény tökéletesen mutatja, hogy egyik csapatnak sem ment a játék.

2. félidő

A harmadik negyed első 6 perce továbbra is pont szegény volt, 5-4-re hozták a vendégek, a gyűrű továbbra is úgy tűnt, hogy be van deszkázva. Az utolsó két percben több óriási védekezési hibát is elkövettünk, amelyet ellenfelünk 6-0-al büntetett. Ez a hat pontos különbség ezen a mérkőzésen igen nagy különbségnek tűnt.
A kés megint a torkunkon volt, a szombati Törekvés meccshez hasonlóan, megint 180 fokos fordulatnak kellett bekövetkeznie a játékunkban. Csavartunk egyet a sebességünkön, és ez a gyorsabb kosárlabda nekünk kedvezett. Hamar kiegyenlítettünk, a vezetést is átvettük, de a nagy tempóban ki is fulladtunk. A 7-8-9. percben holtpontra kerültünk, három pontos hátránnyal fordultunk a 10. percre. Az utolsó perc azonban a mienk volt 5-0-al hoztuk le és fordítottuk meg a mérkőzést.

Összegzés

Megint sikerült a mérkőzés végéig az idegekkel játszanunk… Ellenfelünk behúzódó védekezése ellen a negyedik negyedre sikerült megtalálnunk az ellenszert, habár ez nem egy titkos recept volt, hanem a sebesség. 40 pontunkból 19-et ebben a játékrészben szereztünk és ez az etap volt az, amiben igazán gyorsan játszottunk. Lili negyedik negyedre találta meg játékát és 17 pontot (!) szerzett ebben a játékrészben, abszolút a csapat élére állt, a győztes kosarat is ő szerezte. Mellette pontdobásban ma kevesen, de védekezésben többen is sokat tettek hozzá.
A koronavírus miatt kialakult helyzet miatt, most kényszerszünet vár ránk, ahogy a többi csapatra is, azonban nagyon várjuk már, hogy újra munkába állhassunk és folytatódjanak a bajnokságok. Addig is kérek mindenkit, hogy vigyázzon magára és figyeljen oda a környezetére! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Ebben az összetételben teljesítettünk egy célt és december 16 óta a legalacsonyabb dobott ponton tartottuk a hazaiakat! Mindent beleszámítva ez dícséretes! Sajnos a 40 dobott pont még serdülő…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-16 Kezdés: 15:15

  • Rakkolós mérkőzés volt, nagyon pozitív hogy jobban tudtunk kijönni ebből, ez idén még nem sikerült! Egyik szemünk sír, hogy már nem volt tétje az utolsó 5 győzelmünknek, a…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-04-06 Kezdés: 15:15

  • Keserű, hogy egy ilyen szezon végén nem tudtunk sikert ünnepelni, viszont amennyi viszontakság érte a csapatot egészen emberfeletti teljesítményt mutatott a társaság. Büszkeség, hogy egy jó küzdőszellemű, egységes…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-29 Kezdés: 14:00

  • Lendületes meccsen nyertünk mint legutóbb, így egy újabb nagy skalp került a kezünkbe, sajnos már kevesebb jelentősséggel számunkra.

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-03-28 Kezdés: 19:45