Kiküzdöttük a győzelmet

Helyszín: Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Szőle Gábor, Bárány Levente

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-02-27 09:00:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Újpest MT/C 10 3 5 13 11 42
Kaszás Girls U11 13 4 4 6 19 46

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszás csapat neve: Ceglédi 2, HORVÁTH 7, Jasztrab 1, KADENSZKI 10, Reizmüller 1, NÉMETH 11, Maduagwu, POLIK 6, KOSZTYU 8,

1. félidő

Hosszú idő után léphettünk újra pályára a Kenguru Kupában, hiszen az előző fordulóban csaptunk kényszerpihenőn volt. Sajnos ezúttal is akadtak hiányzók a stabil kerettagok közül, viszont a jelenlévők kipihenve és játékra éhesen érkeztek a bajnokság ötödik fordulójára. Az első negyednek az Újpest is tiszta lány összetétellel vágott neki, hasonló tudásszintű játékosokkal, mint amit mi képviselünk. Ennek eredményeképp, szoros negyedet láthattunk, fej-fej mellett haladtak a csapatok, nálunk Gerda és Kosztyu Emma volt a fő ponttermelő. Ellenfelünk nem rendelkezett domináns pontszerzővel, de védekezésben olykor olykor elaludtunk, amit a lilák közül több játékos is ki tudott használni, de azért előnnyel fordulhattunk a második játékrészre. A második negyed pontszegényebbre sikerült, de legalább a védekezésünk is egyben volt. Összesen három pontot engedtünk az újpesti fiú ötösnek, nálunk pedig Fruzsi és Zsófi volt eredményes a mezőnyből, így éppen hogy, de ezt a negyedet is sikerült megnyernünk. A félidei büntetőzésünk nem sikerült jól, csak négyen voltak eredményesek, viszont ily módon három új játékosunk is feliratkozott a táblára, pontosabban Anna, R. Emma és Angi volt sikeres a vonalról.

2. félidő

Sajnos nem kezdtük jól a második félidőt, első alakulatunk mind támadásban, mind védekezésben kicsit szétszórtan tért vissza a parkettre, nem sikerült jó helyzeteket kialakítanunk a labdanélküli helyezkedések miatt, védekezésben pedig senki nem lógott ki, de valaki mindig elkövetett egy apró figyelmetlenséget (lepattanó, helyezkedés, fault), amit az újpestiek szépen ki is használtak, így az utolsó felvonásnak már hátrányban kellett nekivágnunk. Szerencsére a Polik-Németh tengely továbbra is gyártotta a pontokat, védekezésben pedig Alma tartotta ellenfelünk legjobbját, de a többiek is beletették a melót, hiszen a lilamezesek az utolsó két percig 6 pontra voltak képesek, azonban 11-es játékosuk ezt a maradék időben megduplázta. Egy perccel a vége előtt 4 pont volt a hátrányunk, de ekkor Fruzsi lépett előre és nagyon fontos hat pontjával fordítani tudtunk, a végén pedig Alma kulcsfontosságú védekezése, labdaszerzése és abból szerzett két pontja döntötte el a mérkőzést a mi javunkra.

Összegzés

Mivel sok idő eltelt az előző megmérettetésünk óta, szembetűnő volt a fejlődés védő és támadó oldalon egyaránt! Persze, nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy az erősebb ellenfelek ellen is tudjunk ilyen szoros meccset játszani, de a mai produkció mindenképpen előremutató jel. Természetesen így is voltak hibák és hullámvölgyek a mérkőzésen belül is, de végre mi voltunk a keményebbek, mi akartuk jobban és sikerült is megnyernünk a meccset! Gratulálok mindenkinek, a rutinosabb játékosoknak, akik vezetni tudták a csapatot, és az újabbaknak is , akik szintén nélkülözhetetlenek voltak a győzelemben, hiszen ez egy csapatjáték. Csak így tovább, hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10