Könnyed győzelem

Helyszín: Kaszás csarnok

Játékvezetők: Vida József, Dr. Németh Patrik, Kruk Melinda

Nézők száma: 55

Mérkőzés időpontja: 2021-11-13 17:00:00

 

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások 30 24 29 25 108
Bajai Bácska FKE 23 25 22 20 90

 

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése 

Óbudai Kaszások: RUJÁK 17/3, CZURA 30/24, Kalassai 3/3, Boinizter 11, Horváth 11

Cs: Bencsik 10/3, Vas-Teplán 12/12, Vigh 4, Czirbus 10/6, Konta, Dócs, Hegedűs O.

1. félidő 

Foghíjas kerettel érkezett meg a bajai csapat a mérkőzésre, több húzóemberük is hiányzott. Ennek ellenére szerettünk volna egy nagyon jó mérkőzést játszani, ami magunkkal szemben volt elvárás a legutóbbi vereség után. Ennek ellenére nem úgy sikerült elkezdeni a mérkőzést ahogyan azt megbeszéltük. Öt perc után 9-11-es vendég vezetést mutatott a tábla. Egyszerűen képtelenek voltunk felpörögni védekezésben, ez pedig negatív hatással volt a támadásunkra is. Az első negyed második fele már jobban sikerült és sikerült kikozmetikázni az eredményt, amivel együtt 7 pontost előnyt sikerült kiépíteni. Védekezésünkkel viszont így sem lehettünk elégedettek. A következő negyedben sem lehettünk nyugodtak. A bajaiak támadásról támadásra sikeresek voltak és extra dobásokat tudtak értékesíteni. Támadásban kicsit megtorpantunk és sikerült a vendégeknek zárkóznia.

2. félidő 

Félidő után a védekezésbeli javulás volt a fő célja csapatunknak. Sikerült 22 ponton tartani az ellenfelünket ebben a negyedben, ám ez még így is sok volt. Támadásban viszont magára talált a csapat és Czura és Vas-Teplán csak ontotta magából a hárompontosokat. A vendégek kezdtek szétesni a pálya mindkét oldalán és sikerült egyre nagyobb előnyt kialakítani. A végjátékban már csak az volt a kérdés, hogy mekkora különbség lesz a két csapat között. Fiatal játékosaink is pályára kerültek és volt egy junior korú játékos bemutatkozása a mérkőzésen, Dócs Benedek is pályára került. Végül pedig 18 pontos győzelmet sikerült bezsebelni a Baja ellen.

Összegzés 

Annak ellenére, hogy ezen a héten is nagyon sok problémával küzdött a csapat, sérülésekkel, betegségekkel, úgy gondolom, hogy támadásban elég jól játszottunk, a védekezésünk hagyott javítani valót maga után, azon kell dolgozni és akkor jók leszünk.

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…