
Újabb korosztályos hiányzóval és új szereplőkkel vágtunk neki ennek a fordulónak. Motiváltak és harcosak voltunk, védekezésünk jól működött a Ziccer Bocsok ellen, a labdaszerzésekből könnyű ziccereket dobtunk. El is húztunk a negyed elején, de ellenfelünk nem hagyta magát, rendre felzárkózott. A harmadik negyedben egy rövidzárlat után már elmenni látszott a mérkőzés, amikor az utolsó negyedben nagyot fordítottak Imoláék. Egészen az utolsó percig fej, fej mellett haladtunk, 40:40-es állásnál 2 óriási játékvezetői baki után, 2 (elvett) támadásunk helyett a Ziccer Bocsok támadhatott és dobott kosarat, ami eldöntötte a győztes kilétét. A mérkőzés után beismert hibák nem segítettek rajtunk, sajnáljuk, hogy rossz napja volt a játékvezetőknek.
Benne volt a második meccs végkimenetelében, hogy rányomja bélyegét az előző rossz élmény és nem találunk magunkra, de fáradtan is igyekeztünk jól játszani. Védekezés megint jól működött, abból a támadások gyorsak és többnyire pontosak voltak. Óriási örömünkre, megérdemelt győzelmet arattunk.
Alapvető cél volt, hogy mindenki játszon, a fiatalabbak a lendületükkel és a labdaszerzésükkel segítették a csapatot, a korosztályos játékosok a lepattanókban, indításokban jeleskedtek.
1 győzelemmel és 1 vereséggel maradunk a csoportunkban, várjuk az utolsó fordulót.
Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a lelkesítő, sportszerű szurkolást!
Hajrá KaszáSok!
2024.04.14. 7. forduló, Mádi
Leány U11, Kaszás KisBoszik „R” csoport
Kaszás KisBoszik – Ziccer Bocsok 40 – 42
(10-8, 14-12, 4-16, 12-6)
Borsos Alíz (11), Rózsa Luca (4), Vida Mia (2), Kanyó Imola (14), Visontai Sára, Varjasi Petra (1), Taskó Hanga (3), Pomozi Flóra, Szabó-Szondi Lili (2), Árvai Nóra Adél (2), Jámbor Iza Cili (1)
Kőbányai KisDarázslányok – Kaszás KisBoszik 38 – 43
(8-13, 16-14, 2-6, 12-10)
Borsos Alíz (8), Rózsa Luca (2), Vida Mia, Kanyó Imola (17), Visontai Sára (1), Varjasi Petra, Taskó Hanga (1), Pomozi Flóra (8), Szabó-Szondi Lili, Jámbor Iza Cili (5), Árvai Nóra Adél (1)