Leány U10: Maradtunk az R csoportban

Ezen a hétvégén is rengeteg betegünk és hiányzónk volt, bízom benne, hogy a következő fordulóra az összes vírus tovább áll, mert 12 játékosból a meccs napján is elvesztve egyet, 8-an lettünk. A kisebbek segítségével játszottuk le a mérkőzéseinket, akik nagyon ügyesen helyt álltak. Korosztályos játékosaink lelassulva, védekezésben figyelmetlenül kezdték az első mérkőzést, a második negyed játékosai viszont ponterősen folytatták azt, így fordult az állás, a második félidőt vezetéssel kezdtük a védkezésünk feljavulásával megtartottuk az eredményt. A pontszegényebb második félidő nekünk kedvezett, győzelemmel zártunk.

A KLKS csapata ellen már megfáradva, minden negyedben gyengébben teljesítettünk, de voltak szép megoldások, jó vállalások. Több passzal játszottunk, ami azt jelenti, hogy látunk a pályán, kiváló egyéni teljesítmények mellett összességében gyengébbek voltunk ellenfelünknél. 

1 győzelemmel és 1 vereséggel maradunk a csoportunkban, várjuk a következő fordulót.

 

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a sportszerű szurkolást!

 

Hajrá KaszáSok!

 

2024.03.09. 6. forduló, Erzsébet u.

Kaszás KisBoszik – Ziccer Bocsok  36 – 32

(4-13, 18-7, 4-2, 10-10)

Borsos Alíz (17), Rózsa Luca (6), Vida Mia (3), Kanyó Imola (4), Visontai Sára (1), Varjasi Petra, Taskó Hanga (2), Pomozi Flóra (1), Szabó-Szondi Lili (2)

 

KLKS Károlyi – Kaszás KisBoszik   40 – 22

(6-2, 15-12, 11-2, 8-6)

Borsos Alíz (13), Rózsa Luca (1), Vida Mia (1), Kanyó Imola, Visontai Sára (1), Varjasi Petra, Taskó Hanga (2), Pomozi Flóra (3), Szabó-Szondi Lili (1)  

 






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…