Leány U10: Tovább bővültünk

A KisBoszik ezen a hétvégén az előző fordulóban már megismert kőbányai fiatal lány csapattal és a Vasas második lány csapatával játszott. A korábbi fordulóban ugyanettől a kőbányai csapattól kikaptunk, most egy nagyon jó meccset játszottunk ellenük. Jó felfogásban, jó védekezéssel labdaszerzésekkel, kiváló egyéni teljesítményekkel, győzelemmel zártuk a mérkőzést. Mindenkit dicséret illet, mert összeszedetten, harcosan, okosan kosárlabdáztunk, Dorogi Dóri, Mia és Magyar Dóri a nagyedeik élére álltak.

A Vasas meccsre elfáradtunk fejben és így a lábunk sem oda vitt minket, ahova kellett volna. Betegség miatt kevesebben is voltunk ezen a hétvégén, de tisztességesen helyt álltunk, sajnos nagyon kevés pontot dobtunk, amivel lehetetlen volt nyernünk.

Maradunk a csoportunkban és készülünk a januári fordulóra, addig is csiszoljuk a labdavezető technikánkat és megpróbáljuk leszorítani a lépéshibákból és rossz passzokból származó eladott labdák számát.

A KisBoszik csapata tovább bővült erre a hétvégére és van még bevethető játékosunk.

 

 

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a sportszerű szurkolást!

 

Hajrá KaszáSok!

 

2023.12.03. 3. forduló, Harmat u.

 

Kaszás KisBoszik – Kőbányai KisDarázslányok   35 – 25

(8-4, 12-10, 0-7, 15-4)

Dorogi Dóra (13), Evellei Lili (2), Kanyó Imola (1), Rózsa Luca (1), Vida Mia (10), Visontai Sára, Varjasi Petra (1), Jámbor Izabella (4), Magyar Dóra (3)

 

Vasas Cicák – Kaszás KisBoszik  41 – 16

(16-4, 12-4, 8-2, 5-6)

Dorogi Dóra (4), Evellei Lili, Magyar Dóra (10), Rózsa Luca, Vida Mia, Kanyó Imola, Visontai Sára, Varjasi Petra (1), Jámbor Izabella (1)






Hasonló tartalmak

  • Ebben az összetételben teljesítettünk egy célt és december 16 óta a legalacsonyabb dobott ponton tartottuk a hazaiakat! Mindent beleszámítva ez dícséretes! Sajnos a 40 dobott pont még serdülő…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-16 Kezdés: 15:15

  • Rakkolós mérkőzés volt, nagyon pozitív hogy jobban tudtunk kijönni ebből, ez idén még nem sikerült! Egyik szemünk sír, hogy már nem volt tétje az utolsó 5 győzelmünknek, a…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-04-06 Kezdés: 15:15

  • Keserű, hogy egy ilyen szezon végén nem tudtunk sikert ünnepelni, viszont amennyi viszontakság érte a csapatot egészen emberfeletti teljesítményt mutatott a társaság. Büszkeség, hogy egy jó küzdőszellemű, egységes…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-29 Kezdés: 14:00

  • Lendületes meccsen nyertünk mint legutóbb, így egy újabb nagy skalp került a kezünkbe, sajnos már kevesebb jelentősséggel számunkra.

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-03-28 Kezdés: 19:45