Leány U11: Fiú csapatok ellen győztünk

Kőbányai fiúk B csapata ellen kezdtünk szombaton, majd a zuglói Hermanos fiúkkal zártuk a napot. Az első meccsen nagyon rossz ritmusban, sok hibával játszottunk, nem igazán mutattuk meg, hogy milyen szépen tudunk játszani, sok kihagyott ziccer, rossz ritmusban eldobott labda jellemezte a játékunkat. Talán izgultak a lányok, pedig nem kellett volna, sok kihagyott helyzet ellenére is vezettünk az első negyed után. Második negyedben Szofi vezette 5-ös megnyugtató előnnyel zárta a meccset. A második félődőre fordult a meccs képe, Imola és Alíz növelték előnyünket, míg Szofiék kicsit szerényebben játszottak. Nem forgott veszélyben a győzelem, sokat tudtunk cserélni, magas játékosaink is sokszor pályára kerültek, Panna igyekezett lépést tartani a támadás/védekezés fordulataival, Hanna pedig pályafutása első hivatalos meccsén szerepelt, percről percre egyre hasznosabban. Luca sokat dolgozott mindkét meccsen, sajnos most kimaradtak a dobásai, szépen mozgott a gyűrű felé, Szofitól kapta is a labdákat a befutásoknál.

A második meccsünkön már higgadtabban, pontosabban játszottunk, Anna és Adél szépen védekeztek, Gréti betegség után sok pihenővel játszott, amikor a pályán volt hasznosan dolgozott. Laura mindig jól egészíti Imola-Alíz párost, mint Lolli a Szofi-Luca párost. Zuglói Herman ellen a 3. negyedben egyértelművé tette Alíz és Imola, hogy ezt a meccset megnyertük, 27 pontot dobtak ebben a negyedben az akkorra már fáradt fiúk ellen.

A csapat erőssége, hogy mindig valaki átveszi a vezér szerepét, szépen dobja a ziccereket, a távoli dobásoktól sem ijednek meg a lányok, szerkezetben és állóképességben is jók vagyunk. Ha még  Cili is velünk lett volna a hétvégén, akkor a fiúknak még nehezebb dolga lett volna. Cili hiányzott a keretből, betegség miatt, de otthonról szurkolta végig a meccseket.

 

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a  sportszerű szurkolást!

 

Hajrá KaszáSok!

 

2024.11.16. 2. forduló, Harmat

 

Leány U11, Kaszás KisBoszik „J” csoport

 

Kőbányai Darazsak/B – Kaszás KisBoszik   31 – 48

(9-12, 6-18, 5-10, 11-8)

Kanyó Imola (7), Paulicska Szofi (11), Rózsa Luca (3), Borsos Alíz (15), Konecsnyi Lolli (1), Igar Anna (5), Fonó Gréti (2), Lente Laura (1), Hartvich Panna (1), Sztrapek Adél, Vörös Hanna (3)

 

Kaszás KisBoszik – Zuglói Sasok Herman   52 – 27

(13-5, 8-8, 27-3, 4-11)

Kanyó Imola (17), Paulicska Szofi (7), Rózsa Luca (2), Borsos Alíz (16), Konecsnyi Lolli (3), Igar Anna, Fonó Gréti, Lente Laura (5), Hartvich Panna, Sztrapek Adél (2), Vörös Hanna






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…