Leány U11: Két győzelem a második fordulóbam

Leány U11 Óbudai Kaszások Girls

 

A bajnokság második fordulóját az „I” csoportban folytattuk, szintén lány csapatok ellen.

A Csatás kislányokkal már korábban játszottunk, ismertük őket, tudtuk, hogy fiatalok és ügyesek. A pénteki edzésen egy meghatározó játékosunk megsérült, ezért át kellett szerveznünk a negyedek összeállítását. Ez, kiderült később, úgy összezavarta a fejeket, hogy kizökkentett bennünket a még formálódó ritmusunkból. Nagyon rossz felfogásban kezdtük a mérkőzést, az első negyedet az ellenfél nyerte. A második négyesünk (ötösünk) már jobb szellemiségben, pontosabban játszott, Bori és Luca eldöntötte a meccset. A második félidőre újraterveztük a négyeseket a pályán és már ritmusosabbak voltak a támadásaink, a labdaszerzéseink. Biztosabbak az elszakadásaink. Szonja szépen fejezte be a ziccereket, Lucával megerősítettük Grétiék labda felhozásait, így összességében nem volt és em is lehetett probléma a meccsen. 34 dobott pont önmagáért beszél, kapkodás, figyelmetlenség jellemezte a játékunkat. Nagy tanulság, hogy a mérkőzés előtti rákészülés milyen fontos ebben a korosztályban is! 

  

Második mérkőzésen az MTK Bp csapatával már egy harcosabbak arcunkat mutattuk.  Felkészültebbek voltunk, bemelegedtünk… Gréti magára talált és sok szép kivitelezésű kosarat dobott. Bori nehéz védőfeladatot kapott, amit nagyon szépen megoldott. Külön öröm, hogy Viszolajszky Réka elkapta a fonalat és sok pontot sikerült dobnia. Luca elfáradva kicsit az első meccs feladataitól, de jól és pontosan dolgozott. Két fiatalabb játékosunk, Helci és Vilma is bátran vállaltak, jól teljesítettek.

 

A sérülések és betegségek egész héten hátráltattak bennünket az edzésmunkában, ettől függetlenül fontos, hogy a mérkőzésen pontosabban, koncentráltabban legyünk jelen már a labda feldobásának a pillanatában is.

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a sportszerű szurkolást!

Hajrá Kaszások!

 

2022.11.20. U11 2. forduló, I csoport

 

Csata Manók – Óbudai Kaszások Girls 24 – 34

(4-2, 8-22, 2-2, 10-8)

FILEP L. (5), PEREDY P. B. (12), KOZÁK SZ. (7), Kárpáti H., Sárközy G. (3), Matuszka M. (2), Égető A. (2), Viszolajszky R. (1), Tóth J. (1), Szoó-Kovács V. (1)

 

Óbudai Kaszások Girls – MTK Budapest 69 – 23

(24-0, 18-12, 21-1, 6-10)

PEREDY P. B. (12), Kozák Sz. (6), Matuszka M. (2), Tóth J. (1), SÁRKÖZY G. (15), Szoó-Kovács V. (4), Kárpáti H. (7), Filep L. (10), VISZOLAJSZKY R. (12)






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…