Leány U11/Mini: Elkezdtük a Kenguruzást

Leány U11 Kaszás Mini Girls

 

A zömében fiatalabb, 2013-as korosztály első szereplése zajlott le vasárnap a Kenguru Bajnokságban. Miután a leigazolások, sportorvosi engedélyek beszerzése, játékengedélyek adminisztrációja körüli viszontagságokon túl léptünk, jöhettek a mérkőzések.

Ismerkedtünk a korai játék örömével, pályával, játékvezetőkkel, ellenfelekkel, de leginkább azzal, hogy versenyezzünk, csapatban gondolkodjunk, örüljünk az apró sikereknek. A csapat jelesre vizsgázott, lelkesen dolgoztak a gyerekek. Büszkén vették fel a mezüket és örültek a bemelegítő pólónak J

Az első mérkőzésünk a Törekvés Törpillák ellen szép támadásokkal indult. Az első félidőben tartottuk a ritmust, jól dobtuk a félidei büntetőket, míg a második félidőben az ellenfél fizikai fölénye jobban meglátszott.

A második mérkőzésen a Kőbányai Kisdarázslányok ellen már rutinosnak számítottunk, bátran támadtuk a kosarat. Az ellenfél csapatában játszó magas, ügyes kislányt nehezen fogtuk. A palánk alatt nehezen tudtuk őt kikerülni, így a támadásaink sorra meghiúsultak. A Kisdarázslányok technikailag képzettebbek voltak nálunk, nem volt kérdéses a mérkőzés végeredménye. Bizakodásra ad okot, hogy voltak szép megoldások, ziccerek, lopott labdák, harcos védekezések. A lepattanó labdákra jobban kell figyelnünk és a technikai elemeket többet kell gyakorolnunk. Molnár Maja, Lóska Lilla és Balogh Titi sokat dolgozott mindkét mérkőzésen, az ő szerzett labdáiból indulhattunk ziccereket dobni. Szabó-Szondi Lili hasznosan egészítette ki a csapatot, elszakadásaival tudtuk a labdát bedobni és támadásra vezetni. 

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a sportszerű szurkolást!

Hajrá Kaszások!

 

 2022.11.20. U11 2. forduló, Q csoport

 

Kaszás Mini Girls 32 – 22

(8-6, 12-11, 6-3, 6-2)

MOLNÁR Maja (6), SZABÓ-SZONDI Lili (6), BALOGH Martina (5), Lóska Lilla (2), Szegedin Anna (1), Kovács Lilla (1), Király Fanni (1), Evellei Lili, Kenyeres Orsolya

 

Kaszás Mini Girls – Kőbányai Kisdarázslányok 17 – 29

(4-6, 5-1, 4-15, 4-7)

SZEGEDIN Anna (6), MOLNÁR Maja (2), Szabó-Szondi Lili, BALOGH Martina (3), LÓSKA Lilla (3), Kovács Lilla (1), Király Fanni (1), Evellei Lili, Kenyeres Orsolya (1)






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…