Leány U11/Mini: Lelkesen versenyeztünk

2023.02.04. 5. forduló

 

Leány U11 Kaszás Mini Girls „R” csoport

 

Betegség miatt fiatal csapatunk sok játékost nélkülözve, de annál lelkesebben versenyezve két győzelmet aratott szombaton.  A februári fordulót a Budafoki csapat ellen harcosan, sok labdát szerezve kezdtük, a  szerzett labdákból könnyű ziccereket dobtunk. Az edzéseken tanultak egyre jobban látszanak játékunkon, védekezésünk szoros, labdaszerzésre irányul, lepattanók szedése jellemzi játékunkat és a csapattársak egyre jobban figyelik egymást, indításokkal, passzokkal hozzuk előnybe csapattársainkat. A Budafok ellen sok dobásunk kimaradt, sokszor olyan helyzetet is elvállaltunk, aminek nem volt nagy realitása, hajigáltunk össze-vissza. A nagy akarás a második mérkőzésre letisztult és a Ziccer csapata ellen szépen kivitelezett ziccereket, jól megválasztott távoli dobásokat és passz-befutás helyzeteket teremtettünk.

Olyan játékosok is kivették a részüket a játékból, akik korábban visszafogottan szemlélték az eseményeket. Dicséret illeti a sok pontot dobó játékosok mellett Annát és Lizit, akik védekezésükkel, lepattanó szedéseikkel és pontjaikkal hozzárjárultak a győzelmekhez.

Borzasztóan örültünk mindkét győzelemnek, mert éreztük, hogy a munka, amit az edzéseken belefektetünk ebbe a sportba, egyre jobban látszik a játékunkon. Edzőként is és (szerintem) szülőként is óriási élmény volt látni a lelkesedést, a figyelmes játékot és a felismerést a gyerekek részéről, hogy összetartoznak, csapatban dolgoznak és a tanultak felhasználhatók versenyhelyzetben.

 

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a sportszerű szurkolást!

Hajrá KaszáSok!

 

 

Budafoki Ebihalak – Kaszás Mini Girls 25 – 34

(1-12, 11-10, 6-4, 7-8)

Evellei Lili (4), KÁRPÁTI Heléna (6), Király Fanni (3), Kenyeres Orsolya, NAGY Eliza (5), Szoó-Kovács Vilma (3), Szegedin Anna (4), Ormándlaki Flóra (2), FELKAI Nikolett (7)

 

Kaszás Mini Girls –  Ziccer Pumák 58 – 16

(13-4, 18-7, 7-3, 20-2)

Evellei Lili (2), KÁRPÁTI Heléna (27), Király Fanni (6), Kenyeres Orsolya, Nagy Eliza (3), Szoó-Kovács Vilma (4), SZEGEDIN Anna (8), Ormándlaki Flóra (1), Felkai Nikolett (6)






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…