Az utolsó Gyermek korosztályú foruló tét nélkül várt ránk. Csak az egész éves tanultakat szerettük volna megmutatni és persze győzelemmel zárni a bajnokságot.
A BEAC ellen csak egy félidőben tudtuk felvenni a kesztyűt, ha nem nézzük az első félidőt, akkor elégedettek lehetünk. Az első félidőben nem találtuk a ritmust, meghatározó játékosaink tevékenysége gyenge volt. Nem ez volt a nap fontos meccse, ezért a második félidőre változtattunk a negyedek összetételén, amivel alaposan megzavartuk a BEAC-ot. A csapatunk fele kenguru korosztályú, ha vegyesen játszunk a negyedekben, akkor gyengék vagyunk. Érdekes módón, ha tiszta kenguru és gyerek korosztályú játékosokból áll össze a negyed, akkor jól működünk. Így történt az első meccsen, ezért a recepten nem változtattunk a második meccsen sem, a Törekvés ellen.
Fizikálisan erősebbek, magasabbak a korosztáyos játékosai a Törekvésnek, így nem lehetett illúziónk, hogy megnyerik ezeket a negyedeket fiataljaink ellen. Ennek ellenére gyönyörűen játszottak a kenguruk, okos megoldásokkal, kitűnő védekezéssel. A visszatérő hibáinkat szépen javították. A mérkőzés kulcsa a korosztályos játékosok kezében volt, amivel szépen éltek. A fáradás és a kapkodás miatt becsúszott hibák miatt nem sikerült higgadtan játszanunk, a kapkodás sok hibát okozott, amit váratlan és nem túl tudatos kosarakkal ellensúlyoztunk. Az utolsó negyed utolsó perceiben is nyitott volt a mérkőzés, fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel. Az utolsó másfél percben többször is a kezünkben volt a győztes labda, de sajnos ezek a helyzetek kimaradtak. Az utolsó időkérésünknél megbeszélt taktikai uatsításokat betartották a lányok, a vége előtt pár másodperccel labdát szereztünk, ziccer dobtunk a dudaszó pillanatában, így egy ponttal mi nyertük VOLNA meg a meccset. De kis játékvezetei kupaktanácsot követően úgy döntöttek a játékvezetők, hogy a dudaszó már a mérkőzés vége után szólal meg ??????, így a kosár nem ért.
Természetesen lehetne azt mondani, hogy miért hagytuk ki az előtte kínálkozó lehetőségeket, hogy a sok hiba, amit a meccs közben elkövettünk, ilyen drámai végjátékhoz vezetett, ami értelmezés kérdése, hogy ki lett a győztes fél. A bajnokság során voltak drámai pillanatok és mennybe menetelek. Ez ma így alakult. Kívánom a lányoknak, akik szívvel dolgoztak a végsőkig, csapatként fejezték be a bajnokságot, hogy még sok ilyen izgalmakban legyen részük.
Köszönjük a szülőknek a szurkolást!
Hajrá KaszáSok!
2025.05.05. 8. forduló, Bihari u.
Leány U12, Kaszás Boszorkák „LB” csoport
Kaszás Boszorkák – BEAC Újbuda KA/A 29 – 56
(8-20, 6-20, 5-10, 10-6)
Kárpáti Heléna (4), Kovács Lilla (6), Kanyó Imola, Szoó-Kovács Vilma (2), Magyar Dóra (8), Borsos Alíz (5), Paulicska Szofi (2), Hajdu Írisz, Fonó Gréti, Kékesi Karina, Felkai Nikolett, Rózsa Luca
Török Sasok – Kaszás Boszorkák 53 – 52
(18-9, 2-19, 16-8, 17-16)
Kárpáti Heléna (17/3), Kovács Lilla (8), Kékesi Karina, Szoó-Kovács Vilma (8), Magyar Dóra, Borsos Alíz (3), Paulicska Szofi (5), Hajdu Írisz (2), Fonó Gréti (4), Kanyó Imola (8), Felkai Nikolett, Rózsa Luca (2)

