Leány U12: Harcos mérkőzések

Újra vasárnap délutáni időpontba játszottunk, de ezúttal Kőbányán két U11-es fiú csapat ellen. Először a Vasas U11-el találkoztunk, akik ellen már harmadszorra játszottunk idén. Jól tudtuk mire számíthatunk, agresszív faulthatáron lévő védekezésük ellen azonban újra teknősbékaként összehúztuk magunkat, sok hibát kényszerítettek ezáltal ki.  A gyenge első negyed után a többi 3 negyedben jobban partiban voltunk, de a fiúk elképesztő sebességével nem tudtunk mit kezdeni. 1-1 lepattanó vagy eladott labda után villámgyorsan a mi gyűrűnk alatt teremtek, és könnyű kosarakat szereztek.

Második meccsünkön a hazai csapattal játszottunk, ellenük győzelmi esélyekkel léphettünk pályára. Védekezésben egész mérkőzésen jól teljesítettünk bár ez főként ellenfelünknek volt köszönhető, akik az 1-1 elleni játékra építettek. Ezeket jól megfogtuk, egész meccsen nagyon jól védekeztünk a labdás támadókon. Támadásban sajnos nem tudtunk sok pontot szerezni, ez főként a kapkodásunknak volt köszönhető. Ha kicsit türelmesebben játszunk több helyzetünk lett volna.

A hiányzókat tekintve reális az 1 győzelem 1 vereség. Aminek örültem, hogy az utóbbi időben gyakorolt dolgokból több dolog is visszaköszönt, de továbbra is sokkal agresszívabban kell védekeznünk, több labdát kell lopnunk. A záró fordulóig gőz erővel dolgozunk tovább, szeretnénk két győzelemmel búcsúzni az idei szezontól.

 

2023. március 26., vasárnap – Darázsfészek Csarnok

 

Első mérkőzés

Vasas Akadémia U11 – Óbudai Kaszások Girls 47-28(16:4; 7:8; [5:5] 12:9; 7:2)

Kaszások: Ceglédi 4,  Kutrovácz 2, Demeter-Nyitrai, Matuszka 1,  Zsuffa, Kozák 1, Sárközy,  Berke 1, Csoknyay 6, PEREDY 2, Matuszka 1, SZALAY 8, Zámbó-Digruber 3

 

Második mérkőzés

Óbudai Kaszások Girls – Kőbányai Darazsak/B 33:21 (8:3; 10:2 [4:4] 2:5; 9:7)

Kaszások: Ceglédi 9,  Kutrovácz 2, Demeter-Nyitrai, Matuszka  Zsuffa 2, Kozák 1, Sárközy 1,  Berke 2, Csoknyay 3, Peredy 3, Szalay 6, ZÁMBÓ-DIGRUBER 4

 






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…