Leány U12: Körbeveréssel jutottunk tovább

Vasas lányok „B” csapatával kezdtük a hétvége mérkőzéseit. Támadtuk lendületesen az ellenfél gyűrűjét, szép passz befutásokat és lepattanókat értékesítettünk, így megnyugtató előnyt harcolt ki a Helci-Dóri-Szofi vezette ötös. A második ötösünknél eloszlottak a pontok, Lilla-Vilma-Nóri pontjaihoz Niki és Luca is csatlakozott. A félődőben jól dobtuk a büntetőket, így 20 pontos előnnyel fordultunk. Túlzottan megnyugtatott bennünket a vezetés gondolata és védekezés nélkül, utólagos kapkodással sok faultot beütve egy gyenge negyedet produkáltunk. Az utolsó negyedben Vilma szerezte a pontok nagy részét. Kenguru játékosaink hibákkal, de mégis hasznosan, pontokkal is, egészítették ki a csapatot.

Második meccsünkön a farkasréti csapat nagy lendülettel kezdett, de Helci sorra dobta a kosarakat, nem volt „csak” fault problémánk. A második ötösünk gyengébbnek bizonyult, Vilma elfáradt, elmaradtak a pontjai, Lilla tartotta a csapatot. A második félidőben megcseréltük a negyedek játékosait és próbáltunk helyt állni. Sajnos a végjátékba 1 pont minusszal érkeztünk, itt érezhettük, hogy micsoda jeletősége van minden egyes kihagyott ziccernek. Utolsó lehetőségünkkel nem tudtunk élni, pár másodperccel a vége előtt egy időkérést követően a megbeszélt támadást nem sikerült pontra váltani, így a végeredménynél maradt az 1 pontos hátrány.

A védekezésünk gyenge volt ezen a hétvégén, a lepattanókban is javulnunk kell, sokat faultolunk, mert rendre lamaradunk védekezésben.  Rengeteget lépéshibánk volt és könnyen megzavarhatók vagyunk, olyankor sorra adjuk el a labdákat. Vagyis… van min dolgozni J   

Néhány játékos serdülő edzéseken is részt vesz, ez magabiztosabb játékot hozott a csapat életébe, jobban felvállalták a vezető szerepkört.

Ellenfeleink szintén 1 pontos meccset játszottak, így mi mehetünk a következő hónapban 1 csoporttal feljebb.

 

Köszönjük a szülőknek a  szurkolást!

 

Hajrá KaszáSok!

 

Kaszás Boszorkák – Vasas Bolhák   56 – 33

(14-4, 25-13, 10-8, 7-8)

Kárpáti Heléna (15), Pál Nóra (3), Paulicska Szofi (7), Kovács Lilla (4), Rózsa Luca (5), Kékesi Karina (1), Szoó-Kovács Vilma (13), Magyar Dóra (4), Borsos Alíz, Pomozi Flóra (1), Felkai Nikolett (3), Hajdu Írisz

 

ICT Pilots Farkasrét – Kaszás Boszorkák  51 – 50

(12-13, 15-19, 13-12, 10-18)

Kárpáti Heléna (15), Pál Nóra (5), Paulicska Szofi (5), Kovács Lilla (2), Rózsa Luca, Kékesi Karina (1), Szoó-Kovács Vilma (2), Magyar Dóra (2), Borsos Alíz (2),  Pomozi Flóra (2), Felkai Nikolett (4), Hajdu Írisz






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…