Leány U12: Körömrágós meccsünk volt!

A Boszorkák hétvégéje nagyon izgalmas és fordulatos mérkőzéseket hozott. Szombaton az A csoportban izgulhattunk, vasárnap a KisBosziknál a D csoportban.

Betegséggel kűzdött az egész edző csoport a héten, nem tudtunk teljes létszámban edzeni, készülni, az iskolai terhek is látványosan lefárasztották mostanra a gyerekeket. Csatával kezdtünk, nem túl szerencsésen, mert hiába próbáljuk tartalékolni az erőinket, a második mérkőzésre mindig fáradtan érkezünk meg. Most egy félidőig törtünk borsot ellenfelünk orra alá, ami előre mutató, ezek szerint kezdünk hozzászokni a nyomáshoz és a huncut játékelemekhez. Személy szerint örülök ezeknek a kihívásoknak, arra késztet bennünket, hogy találkozásról találkozásra foglalkozzunk ezekkel. Az ügyesítésen is, amire nagy szükségünk van persze és a taktikai húzások ellenszerén is dolgozzunk. A második félidőre nyílt az olló, sok cserével próbáltunk pihentek maradni.

A BEAC teljes létszámmal, pihenővel, egy erőteljes sortűzzel indított, kapaszkodtunk, de a félidőre 11 pontos hátránnyal és egy játékos veszteséggel fordultunk. Zsófinak ezúton is gyors gyógyulást kívánunk, nélküled ez a hétvége nem sikerühetett volna! Átrendeztük a negyedekben játszó játékosokat, erőteljesebb utolsó negyedre tettünk fel mindent. A 3. negyed játékosainak az a fontos feladatuk volt, hogy tartsák az eredményt, kűzdjenek és csere nélkül tartsanak ki. Ezt tökéletesen végrehajtották, így érkeztünk az utolsó játékrészhez. 4 pontot engedtünk ellenfelünknek és óriásit kűzdve, maximális koncentrációval és szívvel, bár hulla fáradtan 17 pontot dobva, az utolsó 2 percben átvett vezetéssel, végü 3 ponttal győztünk.

Igazi csapatmunka volt! A lelátón körömrágás, óriás szurkolás, hatalmas öröm, edzői kiabálás, oldalvonal mellett rohangálás, megkönnyebbülés, egymás nyakába ugrálás.
Örülök, hogy vége a decemberi fordulóknak, nagyon fáradtak és nagyon betegesek a gyerekek ezekben a napokban. Megérdemeljük a pihenést, sokat dolgoztunk az utóbbi hetekben.
Ezzel a győzelemmel maradtunk a A csoportban.
Köszönjük a szülőknek a szurkolást!
Hajrá KaszáSok!

2025.11.20. U12, Kaszás Boszorkák „LA” csoport, 4. forduló, Harmat u.

 

Kaszás Boszorkák – Csata Csillagok 31 – 46
(9-17, 9-12, 4-12, 4-13)
Fonó Gréti (12), Rózsa Luca (2), Borsos Alíz (5), Paulicska Szofi, Kis Maja, Terjék Hajni (4), Szirtes Zsófi, Omasics Lilla (3), Kanyó Imola, Konecsnyi Lolli (1), Vörös Hanna (1), Zsolnai Cili

BEAC Újbuda Ka/A – Kaszás Boszorkák 39 – 42
(11-10, 16-6, 8-9, 4-17)
Fonó Gréti (6), Rózsa Luca (2), Borsos Alíz, Vörös Hanna (2), Paulicska Szofi (6), Kis Maja (6), Terjék Hajni (4), Szirtes Zsófi, KonecsnyiLolli (2), Omasics Lilla (4), Kanyó Imola (6), Zsolnai Cili (5)






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…