A főtábla második selejtező körét a közeli Székesfehérváron rendezték, ahova sok szülő elkísért minket. A tét az ország legjobb 16 csapata közé kerülés volt. Az első mérkőzésünket a számunkra még ismeretlen nyíregyháza csapata ellen vívtuk. A mérkőzés első negyedében érezhető volt, hogy a nagy tét nyomja a lányokat és idegesebben kezdtünk, de ennek ellenére is kiharcoltunk egy 6 pontos vezetést. A második negyedben állva hagytuk ellenfelünket, hatalmas ellánnal mentünk vissza a parkettára és a félidőre megnyugtató előnyt szereztünk. A második félidőben már az esti mérkőzésre is készülve sokat forgatva a csapatot mindenki sok játékpercet tölthetett a pályán. Magabiztosan léptünk egy lépcsőfokot a céljaink felé.
Második összacsapásunkat aznap délután játszottuk a hazai csapat ellen. Már nem volt megilletődés a lányokon, hatalmas energiákkal kezdtünk, már az első ötösünk kitett magáért és megalapozta a mérkőzés kimenetelét. A folytatásban nem esett vissza a koncentrációnk, az utolsó negyed előtt már bőven 20 pont felett vezettünk. Ötes is 10 pontot vagy a felett dobtak. Hoztuk ezt a mérkőzést is, de mivel a soproni csajok kikaptak a Nyíregyháza csapatától, így biztosan még nem sikerült elérni a célunkat, bár hatalmas meglepetésre és óriási papírforma borulásnak kellett volna következnie másnap, hogy ne jussunk be a 16 közé.
Másnap azzal a soproni csapattal játszottunk, akiktől idén még nem kaptunk ki. Egyszerű volt a matek, ha nyerünk akkor 3 győzelemmel sikerül elérni a célunkat. Így álttunk a meccshez, és bár érezhető volt már a fáradtság a lányokon, nem engedtük vezetni ellenfelünket egy pillanatra sem. Bár szorosabb mérkőzést játszottunk, de a győzelmünket nem fenyegette veszély egy pillanatra sem.
Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert a kitűzött célunkat sikerült elérnünk, hogy országos döntőt játszhassunk idén. Nem lesz könnyű dolgunk a legjobb 16 között, de sokat dolgozunk és fejlődünk tovább, hogy a végső megmérettetésen minél jobban szerepeljünk. Hatalmas gratuláció mindenkinek és köszönöm a szülőknek a sok támogatást és szurkolást!
2024. március 9.
Első mérkőzés
Óbudai Kaszások/A – Nyíregyházi Kosársuli/A 52-30 (13-7, 18-5, 9-3, 12-15)
Kaszások: Keszler 2, Ceglédi 4, BERECZ-ERDEI 8, Fey 6, Szikora 3
Csere: STERBENZ 13/3, Szűcs 5, Demeter-Nyitrai, Berke 4, Kosztyu 4, Puskás 3, Fajra-Arriagade
Második mérkőzés
Óbudai Kaszások/A – Dávid Kornél KA/A 67-48 (22-11, 15-12, 18-7, 12-18)
Kaszások: CEGLÉDI 10, BERECZ-ERDEI 10, Keszler 2, FEY 17, Szikora,
Csere: STERBENZ 10, Szűcs 4, Berke, Kosztyu 2, PUSKÁS 10, Demeter-Nyitrai 2, Zsuffa
2024. március 10.
Harmadik mérkőzés
Soproni Drazsak Akadémia/A – Óbudai Kaszások/A 58-63 (10-15, 17-18, 10-22, 21-8)
Kaszások: CEGLÉDI 10, BERECZ-ERDEI 11, Zsuffa, Fey 12, Szikora 4
Csere: STERBENZ 11/3, Szűcs 7, Berke 2, Kosztyu, Puskás 6, Demeter-Nyitrai, Fajta-Arriagade