Leány U14: Két mérkőzés a Kaszás csarnokban

Hétvégén leány serdülő csapatunk a Kaszás Csarnokban játszotta le a bajnokság utolsó előtti serdülő fordulóját. Ebben a fordulóban a már ismerős Göd, illetve az Oroszlány csapatait fogadtuk. Az első mérkőzésen az Oroszlány csapatával játszottuk. Jól kezdtünk, voltak szép egyéni befejezések, illetve helyenként agresszív védekezés is, így első félidőben sikerült 10 pontos előnyre szert tennünk. A második félidőben szerettünk volna még nagyobb előnyt kiharcolni, ami sikerült is, így a mérkőzés végén 34 pontos győzelmet ünnepelhettünk. Amit kiemelnék a mérkőzésből azok a helyenként elképesztően agresszív egyéni védekezéseink voltak, fontosnak tartom, hogy a jövőben is erre építsük csapatvédekezésünket.

A második mérkőzésen a Gödi Kiscicák csapata ellen mérkőztünk meg, akikkel szemben az előző fordulóban 1 ponttal alulmaradtunk, így szerettünk volna visszavágni nekik hazai pályán. A mérkőzést mi kezdtük jobban, a félidőben 5 pontos előnynek örülhettünk. A második félidőben jobban játszott ellenfelünk, nekünk viszont rengeteg eladott labdánk volt, illetve sok-sok támadó lepattanót engedélyeztünk a gödi csapatnak, amivel élni is tudtak, így végül 4 pontos vereséget szenvedtünk. Nagyon elfáradtunk a mérkőzés végére, s érzésem szerint kicsit megadtuk magunkat ennek a fáradtságnak, így a jövőben foglalkoznunk kell a kitartás kérdésével az edzéseken.

A hétvégét 1 győzelemmel és 1 vereséggel zárva, ismételten sok tanulságot levonva zártuk a fordulót. Úgy gondolom, hogy egyéni védekezésben sokat fejlődtünk és erre szeretnénk tovább építkezni. Támadásban is szép egyéni befejezéseknek örülhettünk, de szeretnénk tovább csiszolgatni a csapatjátékunkat a szezon hátralévő részében. Ami a kitartást illeti, meg kell tanulnunk, hogy a mérkőzésnek abban a pillanatban van vége, amikor az utolsó sípszó megszólal, addig viszont egy csapatként küzdve, dolgozva kell mindent megtennünk a győzelemért.

 

Első mérkőzés

ÓBUDAI KASZÁSOK – MVM-OSE AMAZONOK 88:54 (22-15, 18-15, 21-10, 27-14)

Kaszások: KRAJCSOVICH 27, Ceglédi 4, Réthy 6, Kosztyu, BERECZ-ERDEI 14, Cs: Németh 2, Sterbenz 5, Horváth 7, Fey 9, CSÓLI 14, Michel, Márfai.

 

Második mérkőzés

GÖDI SE KISCICÁK- ÓBUDAI KASZÁSOK 64:60 (9-19, 20-15, 16-15, 19-11)

Kaszások: KRAJCSOVICH 19/3, Ceglédi 4, Réthy 4, Kosztyu 2, Berecz-Erdei 6, Cs: Németh 4, STERBENZ 10, Horváth, Fey 4, Csóli 7, Michel, Márfai.






Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00