Leány U16: Csoportmásodikként zártuk a rájátszást

U16 Leány

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Tóth Kitti, Belák Dorka

Nézők száma: 50

Mérkőzés időpontja: 2023-03-26 11:00:00

Csapatok 1 2 3 4 h1 Végeredmény
BEAC-Újbuda KA/B 10 16 15 18 10 69
Óbudai Kaszások U16 Leány 18 10 19 12 6 65

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 30/3, Csocsán 3/3, Krajcsovich 11, Sterbenz 8, Kerékgyártó 7 Cs: Nádasdy 4, Paulicska 2.

1. félidő

A mérkőzés első öt percében leginkább csak „puhatolóztak” a csapatok, majd mi tudtunk egyel nagyobb sebességre kapcsolni és lendületet vinni a támadásainkba, ezáltal megléptünk 8 ponttal. A második játékrész elején még tudtunk növelni az előnyt, de aztán jött egy hullámvölgy. Védekezésben nem ütöttök be a taktikai faultokat, a visszarendeződéseinknél legtöbbször nem kommunikáltunk, a váltások lekéstek. Ezáltal támadásba sem tudtunk lendületet vinni és akadozott a játék.

2. félidő

A harmadik negyedben szinte fej-fej mellett haladtak a csapatok egyik sem tudott ellépni a másiktól, majd a 8. percben Jázmin és Kinga két villanásával 7 pontos előnyt tudtunk újra kiharcolni, de ezt követően védekezésben két nagy hibát is elkövettünk. A negyedik negyedre az aktív rotációból ismét kiesett egy emberünk, így a fáradtság egyre jobban érződött a lányokon. Az utolsó támadásunknál, ahol egál szerepelt a kijelzőn, nem szabadott volna eldobnunk a labdát, hogy a hosszabbításban legyen esélyünk hét ponttal jobbnak lenni, de „sajnos” dobtunk egy hárompontost, úgyhogy én már csak annak örültem a végén, hogy ellenfelünk sem volt okosabb, mint mi és ők is dobtak utolsó másodpercekben egy triplát. Így jöhetett a hosszabbítás. A hosszabbításban nem csak mi, de a játékvezetők is elfáradtak, úgyhogy a végére nem sikerült a hét pontos győzelmet megszereznünk.

Összegzés

Az idegenben elszenvedett vereség miatt pontosan tudtuk, hogy ezen a mérkőzésen 7 vagy annál több ponttal kell győznünk, ha mi szeretnénk lenni a csoportelsők a rájátszásban. A heti felkészülésünk során több meghatározó játékosunk kiesett betegségek miatt, ami nehezítette a dolgunkat, de ettől függetlenül tudtuk mire kell készülnünk és mi vár ránk ezen a találkozón. Sajnos a rotációból kieső játékosok hiányát ezen a mérkőzésen nem tudta a csapat elviselni, így a győzelem elmaradt és a csoport második helyéről várjuk a keresztjátékot. Gratulálok a BEAC-nak és sok sikert kívánok nekik a folytatásban!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…