Leány U16/B: Első győzelem

U16 Leány

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Tarr Emese Petra, Meszlényi-Bodnár Zoltán

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2024-11-09 10:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
MTK Budapest 7 18 12 12 49
Óbudai Kaszások U16 Leány 21 14 14 15 64

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszások: Ceglédi 5, Szűcs 6, Csóli 4, FEY 11, GÁBOR 13/3
Cserék: PUSKÁS 13, Kosztyu 8, Berdó 2, Szabó 2, Aponyi, Keszler

1. félidő

Az első negyedet szuperül kezdtük! A lányok már az elején beleálltak a meccsbe: jól védekeztünk, pontosan támadtunk, és rögtön nyomás alá helyeztük az ellenfelet. A 21-7-es állás mutatta is, hogy nagyon odatettük magunkat. Aztán a lendület kicsit megtört, mert az MTK a második negyedre összeszedte magát, és jobban kezdett játszani. A különbség csökkent, de szerencsére sikerült higgadtak maradnunk, és nem engedtük ki a kezünkből a meccset.

2. félidő

A második félidő sokkal szorosabb volt, de a lányok megmutatták, hogy tudnak alkalmazkodni. A fontos pillanatokban betaláltunk, és védekezésben is mindig volt valaki, aki kisegítette a többieket. Az utolsó negyedben már egyértelműen mi irányítottunk, és tudtuk növelni az előnyünket.

Összegzés

Nagyon örülünk az első győzelemnek itt a regionális bajnokságban, összességében remek hangulatú mérkőzést játszottunk, tele energiával és összetartással! A kispadunk szinte égett a lelkesedéstől, ahogy a lányok végig támogatták egymást. Ez az a csapatszellem, ami igazán boldoggá teszi az embert, és amire büszkék lehetünk! Ezen a mérkőzésen is születtek „klasszikusok”, amit sokáig fogunk még emlegetni… 🙂

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…