Leány U18: Triplaeső és sok tapasztalat

U18 Leány

Helyszín: Szigetszentmiklós, Batthyány Kázmér Gimnázium

Játékvezetők: Fajszi Zsombor Levente, Porkoláb Mercédesz Anett

Nézők száma: 25

Mérkőzés időpontja: 2022-12-01 17:45:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
BKG Prima Szigetszentmiklós U18L 19 19 18 23 79
Óbudai Kaszások U18 7 26 24 16 73

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 11/3, CSOCSÁN 18/18, Sterbenz 5, Kuncz, EVELLEI 16 Cs: MAHMOUD11/9, Kerékgyártó 8, Kocsis, Nádasdy 4, Száger

1. félidő

A mérkőzés első negyedében az ellenfelünk akarata érvényesült. Támadásban nem találtuk a zónájuk ellen a ritmust, védekezésben pedig átjáróház voltunk. A két negyed közötti szünetben higgadtak maradtuk és megbeszéltük, hogy miben kell javulnunk, ha ezt a mérkőzést meg szeretnénk nyerni. A lányok ennek szellemében mentek fel a pályára és mintha kicserélték volna őket. A félidei 38-33-as állás számunkra volt kedvező.

2. félidő

A harmadik negyedben ott tudtuk folytatni, ahol a másodikat abbahagytuk és emiatt a negyed végére már 1 ponttal mi vezettünk. A negyedik negyedben az egy évvel idősebbekből is álló ellenfelünk picit magasabb fokozatra kapcsolt, nálunk figyelmetlenségi hibák is becsúsztak, így kezükbe vették a mérkőzést és 10 ponttal elléptek. A végén a letámadásunkból tudtunk még labdákat szerezni és ügyes megoldásokkal 6 pontra visszazárkóztunk, de a végén a BKG örülhetett a győzelemnek.

Összegzés

Összességében pozitívan látom ezt a mérkőzést. Az első negyedben nem találtuk önmagunkat, de utána le a kalappal a lányok előtt, zóna ellen nagyon szépen játszottak és sült is a kezük. Utolsó negyedben védekezésben sajnos elkövettünk olyan amatőr hibákat, amit egy ilyen ki-ki meccsen nem lenne szabad. Viszont ebből is csak tanulunk és építkezünk. Gratulálok az ellenfelünknek, mert egy színvonalas nagyon jó mérkőzést játszottunk, ahol a játékvezetőket is dicséret illet. Élmény volt ez a mérkőzés.

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…