Leány U18: Túl vagyunk a II. selejtezőn

Süle Krisztina vezetőedző beszámolója

 

Leány Junior Selejtező II.

1 győzelem – 1 vereség

 

A Nemzeti Junior Bajnokság második selejtező körében a Vasas Akadémia/B és a Török Flóris csapatával mérkőztünk meg. Az első mérkőzés második negyedében kiharcoltunk egy 10 pontos előnyt, melyet a harmadik negyedben tudtuk növelni, majd egy hullámvölgy jött a játékunkban. A negyedik negyedben tartottuk a 9-10 pontos előnyünket, de a végjátékban sok hibát követtünk el így csak 1 ponttal nyertünk. A második mérkőzés előtt 20 perc állt rendelkezésünkre. Fásultan kezdtük a találkozót a 2-3 évvel idősebb Török Flóris ellen. A második negyedben még tudtunk szépíteni, de végül az idősebb ellenfél bedarált minket. Gratulálok a csapatomnak az első mérkőzés győzelméhez és a második mérkőzés második negyedéhez. Tanulság, hogy a végjátékban koncentráltabbnak kell lennünk. Bene Rékának, aki az első meccsen sérült meg, teljes felépülést, gyors gyógyulást kívánunk!

 

2022. szeptember 25. – Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont

Első mérkőzés

Vasas Akadémia/B – Óbudai Kaszások 66-67 (14-13, 9-20, 21-19, 22-15)

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 32/3, Csocsán, Mahmoud 8/3, STERBENZ 13, KUNCZ 7. Cs: KERÉKGYÁRTÓ 5, Evellei 2, Kocsis, Bene, Száger, Orbán

 

Második mérkőzés

Óbudai Kaszások – Török Flóris Törekvés SE 54-92 (7-30, 27-15, 9-29, 11-18)

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 16/3, CSOCSÁN 11/9, Mahmoud 3/3, Sterbenz 4, Kuncz 4. Cs: Nádasdy 6, Kocsis, EVELLEI 7,  Paulicska, Száger 1, Orbán 2






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…